5. fejezet - Time for Change

Nikki:

Mindenki azt mondja józanul teljesen antiszociális vagyok. Van benne némi igazság. Nem szeretem az embereket, hiszen ők Istenként imádnak, én pedig saját magamat sem bírom elviselni. A koncertek után sem szoktam a rajongók közé merészkedni. Inkább fogcsikorgatva visszavonulok a backstage-be, amíg nem érzem elég illumináltnak magam. Most viszont más a helyzet. Mióta Alice velem lakik, egyszerűen keresem a társaságát. Sajnos egyre kevesebbet tartózkodik itthon. Talált magának munkát, bár nem meri elmondani mi az. Nem is értem. Azt hiszi ítélkeznék? Pont én??

Hajnali kettő óra. Most is dolgozik. Én pedig igazi, őszinte szerelemmel bontogatom a frissen szerzett heroin csomagolását. Pár nap alatt találtam új beszállítót Tommy-n keresztül. Minőségi az áru és mivel nem a legnívósabb környékről való, így olcsóbb is valamivel. Mosollyal az arcomon veszem elő a kanalat, majd a gyújtót. Szereztem pár tiszta tűt, ez pedig még inkább nyugtató hatással van rám. Elkötöm szakszerűen a bal karom, de mikor pár cm választana el a földöntúli lebegéstől, lépteket hallok. Másnak nincs kulcsa, úgyhogy tudom, hogy Alice az. Kapkodva pakolok el mindent a kanapé párnája mögé. Nem szeretném ha látna ilyen állapotomban.

- Szia. - lép a nappaliba, a sarokba hajítja a magassarkú cipőjét, én pedig tátott szájjal figyelem minden mozdulatát. Idióta...

- Hamar hazaértél. - köszörülöm meg a torkom. Máskor világosban érkezik, most viszont még tartania kellene az éjszakának.

- Igen. - huppan le mellém és lófarokba fogja a haját. Szájában a hajgumival mesél. - Volt egy fazon. Nem értett a szép szóból, így a fiúk kirakták. - összeköti a tincseit, úgy mutatja a csuklóján éktelenkedő lila kézlenyomatot. Hirtelen elönt a mérhetetlen düh. Szegény lánynak annyi pofont el kellett viselnie attól a féreg Brandontól, miért kell ennek továbbra is így folytatódnia? Hiszen egy angyal. Az angyalokat pedig nem szabad bántani...

- Mike hazaengedett hamarabb. - folytatja. - Hazafelé beugrottam a boltba, gondoltam nézhetnénk valami filmet ha már itthon vagy. - süti le a szemeit. Ez nem igaz, még Ő jön zavarba attól, hogy dől belőle a kedvesség. Nekem kellene a lábai elé borulnom, amiért elvisel és nem menekül el mellőlem zokogva. - Persze csak, ha nincs más dolgod... - vet egy pillantást a karomon lévő kendőre. Az isten bassza meg! Azt az egyet kifelejtettem.

- Nincs semmi dolgom. - csomózom ki az anyagot, ő pedig nagyot sóhajtva a konyhába megy, ahonnan egy szatyorral jön vissza.

- Hoztam bort. - emeli ki az üveg száraz, vörös nedűt. - Lássuk csak, van még itt chips, pár bolti szendvics ééééés egy kis fű. - a fű hallatára elmosolyodok. Így már képes leszek kattogás nélkül kibírni az estét. Talán.

Alice:

Az este történtek után rám fér a lazítás, így hát úgy döntöttem beszerzek minden földi jót és az csak plusz pont, ha Nikki is itthon tartózkodott. Szerettem nézni. Sokszor jöttem le a szobából arra, hogy alkot. Olyankor csendben leültem a lépcső aljára és elszívtam egy cigit. Csak hallgattam a zenét. Mikor próbájuk volt, vagy stúdiózás, éreztem a hiányát.

Felszaladok átöltözni valami kényelmesbe és bedobálom a szekrény felső polcára a munkaruhámat. Mindig dugdostam, pedig tisztában voltam vele, hogy nem jön be a szobába, ha megparancsolom, akkor sem. Mégis féltem, hogy ha kiderül hol dolgozom, ki teszi a szűrőm, vagy még rosszabb: többé nem áll velem szóba.

Pár hete történt, hogy munka után kajtattam a városban, amikor megállított egy elég kétes fazon. Állást ajánlott a közeli bárban. Gondolkodás nélkül eltettem a névjegykártyát és az este folyamán le is látogattam a megadott címre. Később kiderült, hogy egy sztriptíz bár, mikor megláttam a hiányos öltözetű lányokat sarkon akartam fordulni, de nem bántam meg, hogy erőt vettem magamon és mégis megpróbáltam. A szabályok egyszerűek voltak. A pénz fele Mike-é, a másik az enyém. A ruhát kapjuk, mindenkire vigyáznak a biztonsági fiúk, nem kupleráj a hely, így dugásról szó sem lehet. A munkaidő este 10-től, reggel 6-ig tart. Másnap már kezdtem egy gyorstalpalót és nekiláttam összekuporgatni a pénzt, amiből majd véglegesen saját lakást vehetek magamnak.

A nappaliban Nikki földön ülve válogat a téka mennyiségű DVD közül, míg végül sikeresen félre rak párat. Leülök a helyemre törökülésben, hála a kényelmes szürke melegítőnadrágomnak megtehetem, és rágyújtok egy cigire.

- Melyik legyen? - emeli rám a csodaszép zöld szemeit, majdnem lenyelem a cigarettát keresztben, de végül csak rábökök a jobb kezében tartott Silent Hill című filmre.

Hümmegve behelyezi a lejátszóba és mellém telepszik. Kiszaladok még gyorsan két pohárért, majd teletöltöm őket. A film izgalmas, a bor fogy, a chipsnek annyi, ki tudja hányadik cigit szívjuk egy kis fűvel megfűszerezve. Csak nevetek és nevetek. Lebegő üzemmódba kapcsolt a testem. Úgy érzem egy lufi vagyok, ami csak azért nem száll el, mert Nikki egyik keze a lábamon visszatartja. Az ő lufija vagyok. A gondolatra még inkább nevetni kezdek, de úgy, hogy leborulok az asztal és az ülőalkalmatosság közé.

- Jól vagy? - csendül fel az aggodalmaskodó hangszíne felettem. Kinyitom a szemem, ő felém hajolva figyel. Az arcát nem látom, hisz eltakarja az előre, belelógó haja, de elkapom a nyakát két karral és lehúzom magam mellé. Meglepődöttségében elfelejti kitámasztani magát és teljes testsúllyal rám zuhan. Nyögök egyet, de nem tudom, hogy a kilók, vagy a testéből áradó hő váltják ki belőlem. Egy darabig csak pásztázom az arcát, de elrontja a varázst.

- Megőrültél? - mordul fel. - Össze is nyomhattalak volna...

- Psszt! - fogom be tenyérrel a száját. - Hallod? - suttogom. Ő is fülelni kezd, ekkor már tisztán kivehető az ajtó előtti zörgölődés. Több férfi hangot is beszűrődni vélek, mire kattan a zár és valaki elkiáltja magát.

- Induljon a buli!! - de abban a pillanatban, hogy a kanapéra vetődne, éktelen hahotázásba kezd. - Ti mi a jó istent műveltek? Beszállhatok? - emelgeti a szemöldökét. Ahogy kitisztul előttem az arc, rájövök, hogy Tommy Lee, a Mötley Crüe dobosa tört be a lakásba és épp az én cigimből csen el egyet.

- Mi a faszt kerestek itt? - ül fel Nikki morogva és a többieket is szemügyre veszi.

- Ma van a minden hónapban szokásos hóparty. - jelenti ki Vince, az énekes. - Ne mondd, hogy elfelejtetted ember! Most te vagy a soros!

- Kiment a fejemből. - motyogja, én pedig inkább kicsit csalódottan felmegyek a szobámba és bebújok az ágyamba. Peregnek a könnyeim.

- Pedig olyan szépen lebegtem...

Nikki:

Mikor a srácok beállítottak, szívem szerint megöltem volna mindegyiket egytől egyig. Nem érdekelt abban a pillanatban, hogy a zenekarom, a barátaim. A buli sem érdekelt, a kokain sem, amit magukkal hoztak zsákban. Csak az foglalkoztatja az elmém, hogy mi lett volna, ha nem törnek ránk? Alice aranyosan kipirult arccal rántott magára, ami képtelenségnek tűnt. Mégis ott feküdt alattam a törékeny teste és pár centiről láthattam a szemében lévő különleges csillogást.

- Na, tesó! - bök Tommy oldalba, kibillentve a gondolataim közül. - Mesélj. Ki ez a csinos kis csibe?

- Nem csibe. - mordulok rá. - Alice a neve. A szemed pedig leveszed róla. - fenyegetem meg rögtön, hisz tudni kell róla, hogy nő még nem mondott neki nemet. Soha.

- Azért ha ráuntál, nyugodtan körbepasszolhatnád. - kontráz rá Vince, nem is sejtve milyen lavinát indít el ezzel a megjegyzésével.

- Na idefigyeljen mindenki. A lány ott fenn az emeleten tabu. Ha csak a szemetek is elkalandozik rajta fél másodpercig, egyesével vágom le a farkatokat és tömöm a szátokba vacsora gyanánt.

Senki nem nem mert megszólalni ezek után. Szépen lassan feloldódunk, én pedig ismét hullára verem magam. Valamikor hajnalban a kanapén alszom el.

4. fejezet - Same Old Situation

Alice:

Hazaérve nem tudom mire számítsak. Ledobom a szatyrom, várom a világvégét. Egyenlőre még nem jön el. Rágyújtok és lefőzök egy adag kávét. A gondolataimba mélyedve próbálok megszabadulni Nikki közelségének élményétől, de nem megy olyan könnyen. Mi lett volna, ha az az irritáló nő nem jelenik meg? Talán még mindig ott lennék nála és mi ketten... NEM. Egy csók után leállítottam volna. Hiszen nem is ismerem, amit pedig tudok róla, nem éppen a "minta pasi" kategóriába tartozik.

Még se tudok másra gondolni...Brandon kissé dülöngélve, kómás fejjel ül le az asztalhoz, pont velem szembe. Egy darabig csak bámul, aztán kezd észhez térni.

-Hol voltál? -szegezi nekem a kérdést rekedten.

-Kidőltél, így elvittem egy adagot a fő kuncsaftodnak, nem engedhetünk meg pénzkiesést. -válaszolom halkan.

-Tegnap. Hol voltál? -mordul fel, már sokkal keményebben.

-Elaludtam egy padon. Kimerültem és csak hajnalban tértem észhez. Reggelre itthon voltam. -hazudom szemrebbenés nélkül. Úgy ítélem meg, jobb ha nem tudja a részleteket.

-Ki engedte meg, hogy Nikki-hez szaladgálj egyedül?! -áll fel fenyegetően, mintha most jutott volna el a tudatáig hol tartózkodtam eddig. Hirtelen azt sem tudom fiú vagyok e, vagy lány. Csak összehúzom magam és várakozok. Nem üt meg. Nem azonnal. -Legalább kifizetett? Vagy még plusz szolgáltatást is nyújtottál neki??!! -üvölti az arcomba pár centiről. 

A végtagjaim lezsibbadnak, mikor rájövök, hogy nem kértem el a pénzt. Pánikolni kezdek. Idegesen bontogatom a szatyrot és reménykedek a semmiben. Az imám viszont valami csoda folytán, ami ebben az esetben a Nikki Sixx nevet viseli, meghallgatásra talál. Ott lapul a teljes összeg, hiánytalanul.

-Tessék. -nyomom a kezébe. -Nem nyújtottam semmiféle szolgáltatást. Elmentem megreggelizni és hazajöttem. -jelentem ki már keményebben. Magabiztos vagyok és elkönyvelem, hogy jövök eggyel Nikkinek. 

-Tudom, hogy megdugott. -mondja Brandon, mintha nyilvánvalót állítana. -Tudtuk, hogy ez lesz. Ezért nem hagytam SOHA, hogy találkozzatok. Ő egy utolsó pina-vadász és Te se vagy kivétel. Rajongsz érte. Remélem elmondtad neki, hogy Rikki-nek is megvoltál. Biztos örült neki! Sőt, tudod mit? Ha eddig nem volt rá alkalmad, most majd lesz... -villannak a szemei és a másodperc tört része alatt már a nyakamon feszülnek az ujjai. 

-Engedj el... Azt is miattad tettem meg... -suttogom, és próbálom lefejteni a kezeit, ahogy teljes erőmből telik. 

-Lehetőséget adok neked, hogy elmond neki. Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. Most szépen felmész, összeszeded az összes cuccodat és eltakarodsz innen. Nem érdekel hová, de többet nem akarlak látni. Tőlem mehetsz csövezni a heroinfüggő barátocskádhoz, vagy vissza a padra, ahol az estét töltötted, de egy órán belül meg ne lássalak a ház környékén, mert tényleg megöllek. Kikerekedett szemekkel figyelem, ahogy a hűtőhöz lép és kivesz egy sört, majd letelepszik a kanapéra. Gyorsan döntök és mielőtt megint nekem támadna, felviharzok, majd őrült módjára csomagolni kezdek. Három táskát telepakolok a ruháimmal és a fürdőszobai kellékeimmel. Azután se szó se beszéd, vissza se nézve csapom be magam után az ajtót. Elindulok, hogy a telek közelében se legyek és leülök a jól megszokott padra. Rágyújtok egy cigire. Most hogyan tovább? Ennyi táskával érkeztem ide és itt a történet vége? Ennyi volt? Mehetek vissza anyámékhoz Angliába? Na azt már nem. Gondolkodás nélkül az egyetlen LA-i ismerősömhöz veszem az irányt.

Nikki:

Túl nagy a nyugalom. Egy ilyen este után minimum 1,5 órás hisztinek kellene következnie, de az elviselhetetlen nőszemély nincs sehol. Megkönnyebbülten fújom ki a tüdőmből a levegőt, bár nem értem, de nem is akarom. Hányingerrel küszködve vergődök ki az ágyból és a fürdő felé veszem az irányt.

Három csengetés. Kába fejjel tápászkodom fel a földről és bújok bele az első nadrágba ami a kezem ügyébe kerül. Nem tudom mit akarhat Brandon korán reggel, csak ő ismeri a három csengetés szabályát, de tuti megfojtom abban a pillanatban, hogy kinyitom az ajtót. Senki nem hívta. Nagyon vendégszerető hangulatomban sem talál, hiszen Vanity tegnap éjjel hozta a formáját, de most még a megszokotton is túl lőtt. Közölte, hogy válasz út elé állít: ha nem veszem feleségül, bevonul egy zárdába és örökre Isten szolgája lesz. Majdnem képen röhögtem, mire leesett, hogy komolyan gondolja. Ekkora baromságot! 

-Jövök már! -üvöltök a bejárat felé. -Mi a jó istent... -már megvoltak előre a fejemben a különbnél különb szitkozódások, esküszöm! De ahogy a kék szempár, könnyáztatta arccal rám nézett, minden elszállt. -Alice? -kérdezek rá, mint valami idióta. Persze, hogy Ő az, hiszen itt áll előtted te hülye, mégse akarok hinni a szememnek. Mit keres Ő itt? És miért vannak  nála táskák?

-Bejöhetek? -hüppögi, én pedig olyat érzek, amit már évek óta nem, mintha valami melegség és aggodalom vegyülne a mellkasomban. 

-Persze! -lépek odébb és elveszek tőle két táskát. A nappaliban leül, rágyújt és próbál megnyugodni. Nem hagy nyugodni a kérdés.

-Hova mész?

-Nem tudom. Azt hiszi lefeküdtünk és kidobott. Nem ismerek senkit és nem tudom mit csináljak. Ne haragudj, hogy így rád törtem. Nem akarlak zavarni, de tanácstalan vagyok. -hadarja.

-Itt maradsz. -mondom végül. Nem is értem miért mentegetőzik. Teljesen nyilvánvaló, hogy nálam fog lakni. Jobban belegondolva, nem tudom még hogy fog ez működni, egyáltalán jó ötlet e vagy, hogy jobb sora lesz e itt, mint Brandonnál. Én is beszámíthatatlan vagyok, de egy dolgot biztosan tudok: soha nem bántanám.

-Mi? Nem. Én csak tanácsért jöttem. -ellenkezik, de én már rég eldöntöttem. Nem érdekel Vanity, vonuljon zárdába ha úgy látja jónak. Biztos nagy botrányt fog csapni, de leszarom.

-Nincs ellenkezés. Fenn van a szobám mellett kettővel egy üres, oda bepakolhatsz. Vendégszoba lenne, vagy mi a szösz... vendég nélkül nem sokat ér. -vonom meg a vállam.

-Elvesztetted miattam a beszállítód. -hajtja le a fejét. Ebbe még bele se gondoltam. Remegni kezd a kezem, mi lesz drog nélkül?

-Majd szerzek másikat. -nyögöm ki. Biztos megtalálom a módját, hogy hozzájussak a cucchoz.

-Köszönöm Nikki! -sírja el magát, amin annyira nem is, de hogy a vékony karjai a nyakam köré fonódnak és úgy ölel, mintha az élete múlna rajtam.... na azon már meglepődöm. Soha életemben nem éreztem ilyet. Valaki bízik bennem. Rám bízza az életét, nekem kell majd rá vigyáznom... Sikerülni fog? Hiszen még magamra se tudok! A teste hozzám nyomódik, és érdeklődve, ködös aggyal veszem észre, hogy tökéletesen passzol hozzám. Minden porcikája... és nem mellesleg még a remegés is megszűnt a kezemben.

Alice:

A szobámban állok. Az ÉN. SAJÁT. SZOBÁMBAN. Évek óta nem volt ilyen. Nem volt egy hely, ahol meghúzhatom magam és csak az enyém. Most már van menedékem és cserébe nem kell se szexuális, sem másmilyen szolgáltatásokat nyújtanom. Nem hiszem el, hogy ez valóságos. A hely elég nagy, egy hatalmas sötét színű ágy és egyetlen íróasztal árválkodik benne, egy szekrénnyel. A padlót bordó padlószőnyeg borítja. Nikki azt mondta: úgy rendezem be és azt csinálok vele, amit csak akarok. Már meg is van a fejemben az elképzelés. Kipakolok, majd lebattyogva a lépcsőn, házigazdás keresésére indulok. Álldogál a konyha közepén, tanácstalanul.

-Segíthetek? - picit összerezzen, amin jót mosolygok.

-Gondoltam csinálok valami kaját, de nem igazán van miből... -vakarja meg a kócos fejét.

-Szereted a kínait?

-Igen. -vonja össze a szemöldökét, mire papírt és tollat fogva, felírom a hozzávalókat.

-Ezeket ha megveszed a boltban, addig rendet vágok itt és összedobok egy jó sült tésztát.

Merengve figyel, amitől zavarba jövök.

-Megvenném én is, de még munkát kell keresnem, ha vásárolgatni akarok. -sütöm le a szemem és most szembesülök vele, hogy eddig nem kellett dolgoznom. Brandon fizetett mindig, mindent. Otthon kellett csücsülnöm a hátsómon, ő pedig adta érte a pénzt.

-Rendben. -adta be végül a derekát, de még mindig nem itt jár fejben, látom rajta. Végül mégis elindul, én pedig nekilátok mosogatni, elpakolni mindent a helyére, szemetet összeszedni (van bőven) és felsöpörni, felmosni. Mire végzek, igazán otthonos, igazi csodaszép konyha tárul elém. Szóval ez így nézett ki valaha... milyen lehet a lakás többi része? Magamban elkönyvelem, hogy holnap mindenhol kitakarítok. Ennyi jár Neki, ha már jó szívvel befogadott.

-Hova kerültem? -lép be két szatyorral, kikerekedett szemekkel. -Ez fergeteges.

-Még sose volt itt rend? -nevetek fel az arcát látva.

-Ennyire? Nem rémlik... -játssza az elgondolkodottat, én pedig neki állok kipakolni a szatyrokból, amíg ő még mindig körbe-körbe bámul és ámuldozik. Telerakom a hűtőt, végre arra van használva, amire feltalálták. A szekrénybe is kerül ez, meg az.

-Tessék. -rak le elém két doboz cigit. Az én márkámból... megjegyezte mit szívok és hozott nekem. Most rajtam a sor, hogy pislogjak megnémulva.

-Köszönöm. -szerzem vissza a hangom és nekiállok főzni. Fél óra alatt készen is van a kaja, kiszedem és beszólok neki a nappaliba, ahol csodával határos módon a kanapén ülve, merengve pengeti a húrokat és valamit dúdol. Valami újat.

Nikki:

Nem tudom mi történik velem. Egy biztos: rettegek és élvezem. Tiszta a tudatom, mégsem feszíti minden porcikámat a sarokban rejtőző pánikroham. Otthonos hangulat kap el, ahogy megérzem a konyhában sercegő étel illatát. Még talán soha nem volt rendeltetésszerűen használva főzésre a hely. Most pedig egy apró angyal sürög-forog benne és közös ebédet csinál. A szívem szorongatni kezd, valamiért kellemes és ijesztő ez az egész. Hol a gitárom? Hirtelen megfogan valami a fejemben, egy dallam... igen, igen.... ez pont jó lesz.

Nem veszem észre mennyi az idő, csak, hogy írok és pengetek, majd vakító kékség.

-Nikki... -bökdösi a vállam. -Nem akarlak zavarni, de ki fog hűlni a kaja.

Felemelem a fejem és rájövök, hogy Alice az. Végig pörög, hogy mit keres ő itt, aztán, hogy szép lett a konyha, hogy megölöm Brandont, hogy éppen enni készülünk, együtt.... és lenézve feltűnik, hogy írtam egy számot. Egy teljesen új számot! Egy egész jó számot... már vagy 1,5 éve nem volt használható ötletem. Már csak rittyentek rá egy szöveget és a fiúk megint letérdelnek elém örömükben. Óriási vigyor terül szét az arcomon.

-Köszönöm. -ölelem át.

-Ez csak egy ebéd... -motyogja, én pedig jó kedvűen követem a konyhába.