2016. július 20., szerda

4. fejezet - Same Old Situation

Alice:

Hazaérve nem tudom mire számítsak. Ledobom a szatyrom, várom a világvégét. Egyenlőre még nem jön el. Rágyújtok és lefőzök egy adag kávét. A gondolataimba mélyedve próbálok megszabadulni Nikki közelségének élményétől, de nem megy olyan könnyen. Mi lett volna, ha az az irritáló nő nem jelenik meg? Talán még mindig ott lennék nála és mi ketten... NEM. Egy csók után leállítottam volna. Hiszen nem is ismerem, amit pedig tudok róla, nem éppen a "minta pasi" kategóriába tartozik.
Még se tudok másra gondolni...Brandon kissé dülöngélve, kómás fejjel ül le az asztalhoz, pont velem szembe. Egy darabig csak bámul, aztán kezd észhez térni.
-Hol voltál? -szegezi nekem a kérdést rekedten.
-Kidőltél, így elvittem egy adagot a fő kuncsaftodnak, nem engedhetünk meg pénzkiesést. -válaszolom halkan.
-Tegnap. Hol voltál? -mordul fel, már sokkal keményebben.
-Elaludtam egy padon. Kimerültem és csak hajnalban tértem észhez. Reggelre itthon voltam. -hazudom szemrebbenés nélkül. Úgy ítélem meg, jobb ha nem tudja a részleteket.
-Ki engedte meg, hogy Nikki-hez szaladgálj egyedül?! -áll fel fenyegetően, mintha most jutott volna el a tudatáig hol tartózkodtam eddig. Hirtelen azt sem tudom fiú vagyok e, vagy lány. Csak összehúzom magam és várakozok. Nem üt meg. Nem azonnal. -Legalább kifizetett? Vagy még plusz szolgáltatást is nyújtottál neki??!! -üvölti az arcomba pár centiről. 
A végtagjaim lezsibbadnak, mikor rájövök, hogy nem kértem el a pénzt. Pánikolni kezdek. Idegesen bontogatom a szatyrot és reménykedek a semmiben. Az imám viszont valami csoda folytán, ami ebben az esetben a Nikki Sixx nevet viseli, meghallgatásra talál. Ott lapul a teljes összeg, hiánytalanul.
-Tessék. -nyomom a kezébe. -Nem nyújtottam semmiféle szolgáltatást. Elmentem megreggelizni és hazajöttem. -jelentem ki már keményebben. Magabiztos vagyok és elkönyvelem, hogy jövök eggyel Nikkinek. 
-Tudom, hogy megdugott. -mondja Brandon, mintha nyilvánvalót állítana. -Tudtuk, hogy ez lesz. Ezért nem hagytam SOHA, hogy találkozzatok. Ő egy utolsó pina-vadász és Te se vagy kivétel. Rajongsz érte. Remélem elmondtad neki, hogy Rikki-nek is megvoltál. Biztos örült neki! Sőt, tudod mit? Ha eddig nem volt rá alkalmad, most majd lesz... -villannak a szemei és a másodperc tört része alatt már a nyakamon feszülnek az ujjai. 
-Engedj el... Azt is miattad tettem meg... -suttogom, és próbálom lefejteni a kezeit, ahogy teljes erőmből telik. 
-Lehetőséget adok neked, hogy elmond neki. Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. Most szépen felmész, összeszeded az összes cuccodat és eltakarodsz innen. Nem érdekel hová, de többet nem akarlak látni. Tőlem mehetsz csövezni a heroinfüggő barátocskádhoz, vagy vissza a padra, ahol az estét töltötted, de egy órán belül meg ne lássalak a ház környékén, mert tényleg megöllek. Kikerekedett szemekkel figyelem, ahogy a hűtőhöz lép és kivesz egy sört, majd letelepszik a kanapéra. Gyorsan döntök és mielőtt megint nekem támadna, felviharzok, majd őrült módjára csomagolni kezdek. Három táskát telepakolok a ruháimmal és a fürdőszobai kellékeimmel. Azután se szó se beszéd, vissza se nézve csapom be magam után az ajtót. Elindulok, hogy a telek közelében se legyek és leülök a jól megszokott padra. Rágyújtok egy cigire. Most hogyan tovább? Ennyi táskával érkeztem ide és itt a történet vége? Ennyi volt? Mehetek vissza anyámékhoz Angliába? Na azt már nem. Gondolkodás nélkül az egyetlen LA-i ismerősömhöz veszem az irányt.


Nikki:

Túl nagy a nyugalom. Egy ilyen este után minimum 1,5 órás hisztinek kellene következnie, de az elviselhetetlen nőszemély nincs sehol. Megkönnyebbülten fújom ki a tüdőmből a levegőt, bár nem értem, de nem is akarom. Hányingerrel küszködve vergődök ki az ágyból és a fürdő felé veszem az irányt.
Három csengetés. Kába fejjel tápászkodom fel a földről és bújok bele az első nadrágba ami a kezem ügyébe kerül. Nem tudom mit akarhat Brandon korán reggel, csak ő ismeri a három csengetés szabályát, de tuti megfojtom abban a pillanatban, hogy kinyitom az ajtót. Senki nem hívta. Nagyon vendégszerető hangulatomban sem talál, hiszen Vanity tegnap éjjel hozta a formáját, de most még a megszokotton is túl lőtt. Közölte, hogy válasz út elé állít: ha nem veszem feleségül, bevonul egy zárdába és örökre Isten szolgája lesz. Majdnem képen röhögtem, mire leesett, hogy komolyan gondolja. Ekkora baromságot! 



-Jövök már! -üvöltök a bejárat felé. -Mi a jó istent... -már megvoltak előre a fejemben a különbnél különb szitkozódások, esküszöm! De ahogy a kék szempár, könnyáztatta arccal rám nézett, minden elszállt. -Alice? -kérdezek rá, mint valami idióta. Persze, hogy Ő az, hiszen itt áll előtted te hülye, mégse akarok hinni a szememnek. Mit keres Ő itt? És miért vannak  nála táskák?

-Bejöhetek? -hüppögi, én pedig olyat érzek, amit már évek óta nem, mintha valami melegség és aggodalom vegyülne a mellkasomban. 
-Persze! -lépek odébb és elveszek tőle két táskát. A nappaliban leül, rágyújt és próbál megnyugodni. Nem hagy nyugodni a kérdés.
-Hova mész?
-Nem tudom. Azt hiszi lefeküdtünk és kidobott. Nem ismerek senkit és nem tudom mit csináljak. Ne haragudj, hogy így rád törtem. Nem akarlak zavarni, de tanácstalan vagyok. -hadarja.
-Itt maradsz. -mondom végül. Nem is értem miért mentegetőzik. Teljesen nyilvánvaló, hogy nálam fog lakni. Jobban belegondolva, nem tudom még hogy fog ez működni, egyáltalán jó ötlet e vagy, hogy jobb sora lesz e itt, mint Brandonnál. Én is beszámíthatatlan vagyok, de egy dolgot biztosan tudok: soha nem bántanám.
-Mi? Nem. Én csak tanácsért jöttem. -ellenkezik, de én már rég eldöntöttem. Nem érdekel Vanity, vonuljon zárdába ha úgy látja jónak. Biztos nagy botrányt fog csapni, de leszarom.
-Nincs ellenkezés. Fenn van a szobám mellett kettővel egy üres, oda bepakolhatsz. Vendégszoba lenne, vagy mi a szösz... vendég nélkül nem sokat ér. -vonom meg a vállam.
-Elvesztetted miattam a beszállítód. -hajtja le a fejét. Ebbe még bele se gondoltam. Remegni kezd a kezem, mi lesz drog nélkül?
-Majd szerzek másikat. -nyögöm ki. Biztos megtalálom a módját, hogy hozzájussak a cucchoz.
-Köszönöm Nikki! -sírja el magát, amin annyira nem is, de hogy a vékony karjai a nyakam köré fonódnak és úgy ölel, mintha az élete múlna rajtam.... na azon már meglepődöm. Soha életemben nem éreztem ilyet. Valaki bízik bennem. Rám bízza az életét, nekem kell majd rá vigyáznom... Sikerülni fog? Hiszen még magamra se tudok! A teste hozzám nyomódik, és érdeklődve, ködös aggyal veszem észre, hogy tökéletesen passzol hozzám. Minden porcikája... és nem mellesleg még a remegés is megszűnt a kezemben.

Alice:

A szobámban állok. Az ÉN. SAJÁT. SZOBÁMBAN. Évek óta nem volt ilyen. Nem volt egy hely, ahol meghúzhatom magam és csak az enyém. Most már van menedékem és cserébe nem kell se szexuális, sem másmilyen szolgáltatásokat nyújtanom. Nem hiszem el, hogy ez valóságos. A hely elég nagy, egy hatalmas sötét színű ágy és egyetlen íróasztal árválkodik benne, egy szekrénnyel. A padlót bordó padlószőnyeg borítja. Nikki azt mondta: úgy rendezem be és azt csinálok vele, amit csak akarok. Már meg is van a fejemben az elképzelés. Kipakolok, majd lebattyogva a lépcsőn, házigazdás keresésére indulok. Álldogál a konyha közepén, tanácstalanul.
-Segíthetek? - picit összerezzen, amin jót mosolygok.
-Gondoltam csinálok valami kaját, de nem igazán van miből... -vakarja meg a kócos fejét.
-Szereted a kínait?
-Igen. -vonja össze a szemöldökét, mire papírt és tollat fogva, felírom a hozzávalókat.
-Ezeket ha megveszed a boltban, addig rendet vágok itt és összedobok egy jó sült tésztát.
Merengve figyel, amitől zavarba jövök.
-Megvenném én is, de még munkát kell keresnem, ha vásárolgatni akarok. -sütöm le a szemem és most szembesülök vele, hogy eddig nem kellett dolgoznom. Brandon fizetett mindig, mindent. Otthon kellett csücsülnöm a hátsómon, ő pedig adta érte a pénzt.
-Rendben. -adta be végül a derekát, de még mindig nem itt jár fejben, látom rajta. Végül mégis elindul, én pedig nekilátok mosogatni, elpakolni mindent a helyére, szemetet összeszedni (van bőven) és felsöpörni, felmosni. Mire végzek, igazán otthonos, igazi csodaszép konyha tárul elém. Szóval ez így nézett ki valaha... milyen lehet a lakás többi része? Magamban elkönyvelem, hogy holnap mindenhol kitakarítok. Ennyi jár Neki, ha már jó szívvel befogadott.
-Hova kerültem? -lép be két szatyorral, kikerekedett szemekkel. -Ez fergeteges.
-Még sose volt itt rend? -nevetek fel az arcát látva.
-Ennyire? Nem rémlik... -játssza az elgondolkodottat, én pedig neki állok kipakolni a szatyrokból, amíg ő még mindig körbe-körbe bámul és ámuldozik. Telerakom a hűtőt, végre arra van használva, amire feltalálták. A szekrénybe is kerül ez, meg az.
-Tessék. -rak le elém két doboz cigit. Az én márkámból... megjegyezte mit szívok és hozott nekem. Most rajtam a sor, hogy pislogjak megnémulva.
-Köszönöm. -szerzem vissza a hangom és nekiállok főzni. Fél óra alatt készen is van a kaja, kiszedem és beszólok neki a nappaliba, ahol csodával határos módon a kanapén ülve, merengve pengeti a húrokat és valamit dúdol. Valami újat.


Nikki:

Nem tudom mi történik velem. Egy biztos: rettegek és élvezem. Tiszta a tudatom, mégsem feszíti minden porcikámat a sarokban rejtőző pánikroham. Otthonos hangulat kap el, ahogy megérzem a konyhában sercegő étel illatát. Még talán soha nem volt rendeltetésszerűen használva főzésre a hely. Most pedig egy apró angyal sürög-forog benne és közös ebédet csinál. A szívem szorongatni kezd, valamiért kellemes és ijesztő ez az egész. Hol a gitárom? Hirtelen megfogan valami a fejemben, egy dallam... igen, igen.... ez pont jó lesz.
Nem veszem észre mennyi az idő, csak, hogy írok és pengetek, majd vakító kékség.
-Nikki... -bökdösi a vállam. -Nem akarlak zavarni, de ki fog hűlni a kaja.
Felemelem a fejem és rájövök, hogy Alice az. Végig pörög, hogy mit keres ő itt, aztán, hogy szép lett a konyha, hogy megölöm Brandont, hogy éppen enni készülünk, együtt.... és lenézve feltűnik, hogy írtam egy számot. Egy teljesen új számot! Egy egész jó számot... már vagy 1,5 éve nem volt használható ötletem. Már csak rittyentek rá egy szöveget és a fiúk megint letérdelnek elém örömükben. Óriási vigyor terül szét az arcomon.
-Köszönöm. -ölelem át.
-Ez csak egy ebéd... -motyogja, én pedig jó kedvűen követem a konyhába.