5. fejezet - Time for Change

Nikki:

Mindenki azt mondja józanul teljesen antiszociális vagyok. Van benne némi igazság. Nem szeretem az embereket, hiszen ők Istenként imádnak, én pedig saját magamat sem bírom elviselni. A koncertek után sem szoktam a rajongók közé merészkedni. Inkább fogcsikorgatva visszavonulok a backstage-be, amíg nem érzem elég illumináltnak magam. Most viszont más a helyzet. Mióta Alice velem lakik, egyszerűen keresem a társaságát. Sajnos egyre kevesebbet tartózkodik itthon. Talált magának munkát, bár nem meri elmondani mi az. Nem is értem. Azt hiszi ítélkeznék? Pont én??

Hajnali kettő óra. Most is dolgozik. Én pedig igazi, őszinte szerelemmel bontogatom a frissen szerzett heroin csomagolását. Pár nap alatt találtam új beszállítót Tommy-n keresztül. Minőségi az áru és mivel nem a legnívósabb környékről való, így olcsóbb is valamivel. Mosollyal az arcomon veszem elő a kanalat, majd a gyújtót. Szereztem pár tiszta tűt, ez pedig még inkább nyugtató hatással van rám. Elkötöm szakszerűen a bal karom, de mikor pár cm választana el a földöntúli lebegéstől, lépteket hallok. Másnak nincs kulcsa, úgyhogy tudom, hogy Alice az. Kapkodva pakolok el mindent a kanapé párnája mögé. Nem szeretném ha látna ilyen állapotomban.

- Szia. - lép a nappaliba, a sarokba hajítja a magassarkú cipőjét, én pedig tátott szájjal figyelem minden mozdulatát. Idióta...

- Hamar hazaértél. - köszörülöm meg a torkom. Máskor világosban érkezik, most viszont még tartania kellene az éjszakának.

- Igen. - huppan le mellém és lófarokba fogja a haját. Szájában a hajgumival mesél. - Volt egy fazon. Nem értett a szép szóból, így a fiúk kirakták. - összeköti a tincseit, úgy mutatja a csuklóján éktelenkedő lila kézlenyomatot. Hirtelen elönt a mérhetetlen düh. Szegény lánynak annyi pofont el kellett viselnie attól a féreg Brandontól, miért kell ennek továbbra is így folytatódnia? Hiszen egy angyal. Az angyalokat pedig nem szabad bántani...

- Mike hazaengedett hamarabb. - folytatja. - Hazafelé beugrottam a boltba, gondoltam nézhetnénk valami filmet ha már itthon vagy. - süti le a szemeit. Ez nem igaz, még Ő jön zavarba attól, hogy dől belőle a kedvesség. Nekem kellene a lábai elé borulnom, amiért elvisel és nem menekül el mellőlem zokogva. - Persze csak, ha nincs más dolgod... - vet egy pillantást a karomon lévő kendőre. Az isten bassza meg! Azt az egyet kifelejtettem.

- Nincs semmi dolgom. - csomózom ki az anyagot, ő pedig nagyot sóhajtva a konyhába megy, ahonnan egy szatyorral jön vissza.

- Hoztam bort. - emeli ki az üveg száraz, vörös nedűt. - Lássuk csak, van még itt chips, pár bolti szendvics ééééés egy kis fű. - a fű hallatára elmosolyodok. Így már képes leszek kattogás nélkül kibírni az estét. Talán.

Alice:

Az este történtek után rám fér a lazítás, így hát úgy döntöttem beszerzek minden földi jót és az csak plusz pont, ha Nikki is itthon tartózkodott. Szerettem nézni. Sokszor jöttem le a szobából arra, hogy alkot. Olyankor csendben leültem a lépcső aljára és elszívtam egy cigit. Csak hallgattam a zenét. Mikor próbájuk volt, vagy stúdiózás, éreztem a hiányát.

Felszaladok átöltözni valami kényelmesbe és bedobálom a szekrény felső polcára a munkaruhámat. Mindig dugdostam, pedig tisztában voltam vele, hogy nem jön be a szobába, ha megparancsolom, akkor sem. Mégis féltem, hogy ha kiderül hol dolgozom, ki teszi a szűrőm, vagy még rosszabb: többé nem áll velem szóba.

Pár hete történt, hogy munka után kajtattam a városban, amikor megállított egy elég kétes fazon. Állást ajánlott a közeli bárban. Gondolkodás nélkül eltettem a névjegykártyát és az este folyamán le is látogattam a megadott címre. Később kiderült, hogy egy sztriptíz bár, mikor megláttam a hiányos öltözetű lányokat sarkon akartam fordulni, de nem bántam meg, hogy erőt vettem magamon és mégis megpróbáltam. A szabályok egyszerűek voltak. A pénz fele Mike-é, a másik az enyém. A ruhát kapjuk, mindenkire vigyáznak a biztonsági fiúk, nem kupleráj a hely, így dugásról szó sem lehet. A munkaidő este 10-től, reggel 6-ig tart. Másnap már kezdtem egy gyorstalpalót és nekiláttam összekuporgatni a pénzt, amiből majd véglegesen saját lakást vehetek magamnak.

A nappaliban Nikki földön ülve válogat a téka mennyiségű DVD közül, míg végül sikeresen félre rak párat. Leülök a helyemre törökülésben, hála a kényelmes szürke melegítőnadrágomnak megtehetem, és rágyújtok egy cigire.

- Melyik legyen? - emeli rám a csodaszép zöld szemeit, majdnem lenyelem a cigarettát keresztben, de végül csak rábökök a jobb kezében tartott Silent Hill című filmre.

Hümmegve behelyezi a lejátszóba és mellém telepszik. Kiszaladok még gyorsan két pohárért, majd teletöltöm őket. A film izgalmas, a bor fogy, a chipsnek annyi, ki tudja hányadik cigit szívjuk egy kis fűvel megfűszerezve. Csak nevetek és nevetek. Lebegő üzemmódba kapcsolt a testem. Úgy érzem egy lufi vagyok, ami csak azért nem száll el, mert Nikki egyik keze a lábamon visszatartja. Az ő lufija vagyok. A gondolatra még inkább nevetni kezdek, de úgy, hogy leborulok az asztal és az ülőalkalmatosság közé.

- Jól vagy? - csendül fel az aggodalmaskodó hangszíne felettem. Kinyitom a szemem, ő felém hajolva figyel. Az arcát nem látom, hisz eltakarja az előre, belelógó haja, de elkapom a nyakát két karral és lehúzom magam mellé. Meglepődöttségében elfelejti kitámasztani magát és teljes testsúllyal rám zuhan. Nyögök egyet, de nem tudom, hogy a kilók, vagy a testéből áradó hő váltják ki belőlem. Egy darabig csak pásztázom az arcát, de elrontja a varázst.

- Megőrültél? - mordul fel. - Össze is nyomhattalak volna...

- Psszt! - fogom be tenyérrel a száját. - Hallod? - suttogom. Ő is fülelni kezd, ekkor már tisztán kivehető az ajtó előtti zörgölődés. Több férfi hangot is beszűrődni vélek, mire kattan a zár és valaki elkiáltja magát.

- Induljon a buli!! - de abban a pillanatban, hogy a kanapéra vetődne, éktelen hahotázásba kezd. - Ti mi a jó istent műveltek? Beszállhatok? - emelgeti a szemöldökét. Ahogy kitisztul előttem az arc, rájövök, hogy Tommy Lee, a Mötley Crüe dobosa tört be a lakásba és épp az én cigimből csen el egyet.

- Mi a faszt kerestek itt? - ül fel Nikki morogva és a többieket is szemügyre veszi.

- Ma van a minden hónapban szokásos hóparty. - jelenti ki Vince, az énekes. - Ne mondd, hogy elfelejtetted ember! Most te vagy a soros!

- Kiment a fejemből. - motyogja, én pedig inkább kicsit csalódottan felmegyek a szobámba és bebújok az ágyamba. Peregnek a könnyeim.

- Pedig olyan szépen lebegtem...

Nikki:

Mikor a srácok beállítottak, szívem szerint megöltem volna mindegyiket egytől egyig. Nem érdekelt abban a pillanatban, hogy a zenekarom, a barátaim. A buli sem érdekelt, a kokain sem, amit magukkal hoztak zsákban. Csak az foglalkoztatja az elmém, hogy mi lett volna, ha nem törnek ránk? Alice aranyosan kipirult arccal rántott magára, ami képtelenségnek tűnt. Mégis ott feküdt alattam a törékeny teste és pár centiről láthattam a szemében lévő különleges csillogást.

- Na, tesó! - bök Tommy oldalba, kibillentve a gondolataim közül. - Mesélj. Ki ez a csinos kis csibe?

- Nem csibe. - mordulok rá. - Alice a neve. A szemed pedig leveszed róla. - fenyegetem meg rögtön, hisz tudni kell róla, hogy nő még nem mondott neki nemet. Soha.

- Azért ha ráuntál, nyugodtan körbepasszolhatnád. - kontráz rá Vince, nem is sejtve milyen lavinát indít el ezzel a megjegyzésével.

- Na idefigyeljen mindenki. A lány ott fenn az emeleten tabu. Ha csak a szemetek is elkalandozik rajta fél másodpercig, egyesével vágom le a farkatokat és tömöm a szátokba vacsora gyanánt.

Senki nem nem mert megszólalni ezek után. Szépen lassan feloldódunk, én pedig ismét hullára verem magam. Valamikor hajnalban a kanapén alszom el.