1. fejezet - Welcome to my Nightmare

Boldog karácsonyt!

Szóval ezt mondják az emberek karácsonykor, igaz?

Azzal a különbséggel, hogy van kinek mondaniuk. Körül veszi őket a családjuk és a barátok köre. Nem kuporognak meztelenül egy karácsonyfa alatt, mint valami őrült, tűvel a karjukban, egy Van Nuys-i házban.

Nem ment el az eszük, és nem egy kanálban sűrűsödik mindaz, ami az ünnepet jelenti számukra. Egy árva lélekkel sem beszéltem ma... gondoltam felhívom Bob Timmonst, de miért rontanám el a karácsonyát?

Nekem elfogytak a barátaim... boldog karácsonyt. Isten hozott az életemben!

Nikki:

Reggel amint felébredek hívom Brandont. Kifogytam. Ez a karácsony kikészíti az idegeimet. Szerencsére Brandon mindig ugrik, ha hívom. Igazi szeretet-gyűlölet viszony uralkodik köztünk. Szeretem, mert bármikor fölkaphatom a telefont, és húsz percen belül nálam van mindennel, ami kell. És utálom, mert ezzel megöl engem. Tudom, hogy ő is szeret, hisz napjában adok neki több száz dollárt is. És utál, mert megkaphatok bármit, bárhonnan, amikor csak akarom, és általában akarom.

Amint megszólal a kapucsengő, szaladok is ajtót nyitni. Nem foglalkozom ilyen hülyeségekkel, mint az öltözködés. Brandon látott már rosszabb állapotban is, mint alsónadrágban. Ahogy résnyire nyitom, ő azonnal benn is terem a lakásomban. Pont olyan, mint mindig. Magas, de nem annyira, mint én. Vékony, bár az utóbbi időben, talán vastagabb nálam. Teletetovált és rövidhajú. Igazi maffiózó képe van. A fülében két nagy valami, ami nem nevezhető fülbevalónak, inkább valami tágítónak. Miért jó, ha akna méretű lyuk tátong az ember fülcimpáján?

-Hogy telt a karácsonyod? -kérdezi, amikor megáll a fa mellett. Mintha érdekelné... vagy nem tudná pontosan. Ugyanúgy, mint az övé. Néha kiakaszt, amikor csevegni próbál. -Mennyi cucc kell?

-Mennyi van? -kérdezek vissza automata.

-Jól kezdődik... -mosolyodik el.

Előszed mindent amit talál, kokain, heroin, crack. 1-2 tabletta is lapul a zsebében, azt is odaadja. Marasztalom, hogy essünk szét együtt, de azt mondja, hogy a barátnőjéhez kell sietnie. Nem is tudtam, hogy van neki olyan... érdekes.

Szépen kifizetem, ő pedig már itt sincs.

A kokót kiszórom az asztalra, majd remegő kézzel veszek elő egy csövet. A legjobb része az első szippantás előtt van. Imádom ezt a pillanatot, mielőtt a csövet az orromhoz emelném... az a pillanat, amikor minden józan, és az őrjítő vágy, az izgalom mind frissnek és ártatlannak tűnik. Olyan, mint az előjáték. A fájdalom, ami mindig jobb, mint az orgazmus.

Mikor beleszívok a csőbe, harminc másodpercen belül az agyamban elszabadul a pokol. Én pedig csak csinálom, csinálom, csinálom.... nem bírom abbahagyni. Gyűlölöm. Annyira gyűlölöm, hogy ettől még jobban szeretem!

Egy újabb reggelre virradva rájövök, hogy ismét meg voltam arról győződve, hogy valakik el akarnak kapni. Több volt ez egyszerű árnyaknál és hangoknál, több puszta képzelgésnél... valóságos volt, és halálra rémültem.

Remegtek a csontjaim, kalapált a szívem. Azt hittem fel fogok robbanni. Mindig a hálószobai szekrényemben végzem. Ez számomra a menedék. Ott tartom a narkót és a fegyveremet. Tudom, hogy amíg odabent vagyok, biztonságban vagyok. Nem szeretek a házban járkálni, túl sok az ablak, mindenki engem figyel. Tudom, hogy ez őrültség és nincs így, de mikor drogozom, nem tudom irányítani az elmém.

Próbálom túlélni a napot valahogy. Szerencsémre délután meg jön a kedvem és kifekszem napozni a kertbe, meztelenül. A háttérben Aerosmith szól. Úgy érzem megint a régi önmagam vagyok. Zuhanyozni is sikerült, pedig mostanság inkább a kellemetlen (1,5 -2 hetente) szükségletek listáját szaporítja. Gitározom picit, aztán pár óra múlva fordul a dolog. Vanity, a barátnőm beállít egy halom kokóval. És ki vagyok én, hogy nemet mondjak?

Egész éjjel szívunk és dugunk. Mi mást csinálnánk? Az éjszaka folyamán feljön a téma, hogy szeretné, ha elvenném feleségül. Elképzelni sem tudom milyen fejet vághatok. Ez a nő megbolondult. Mindig csak hülye ürügyekkel találkozunk, akkor is szívunk. Semmi közös nincs bennünk a drogon kívül. Vegyem feleségül? Ennyi erővel megkérhetném egy zacskó por kezét is...

Amint ezeket a gondolatokat mondatokba is öntöm, rátör a szokásos hisztiroham és elviharzik. Legalább élvezhetem a maradék cuccot egyedül. Hülye liba...

Pár óra múlva még mindig ezen kattog az agyam. Lehet, hogy kellene egy normális nő. De tudom, hogy teljesen kizárt. Ilyen életvitel mellett, képtelen lenne bárki mellettem maradni. Az első indok a rengeteg drog. A második pedig, hogy rohadtul nem vagyok egy monogám alkat. Egyáltalán tudnék e az lenni?

Még a hideg is kiráz a gondolattól. Mármint... nem attól, hogy egyetlen nővel kelljen lennem. Hanem, mert képtelen vagyok felfogni, hogy létezhet ilyesmi. ?

Soha nem láttam még olyan csajt, akire azt mondanám, hogy igen! Ezért feláldoznám a többi csúfságot.

De inkább nem is agyalok tovább a sok szarságon. Irány a szekrény!

Ügyesen bemászok és előveszem a kellékeket. Profin kötöm már el a karom, hevítem az anyagot. Keresek egy helyet, ahol még látható a vénám. Szegényt eléggé megviselte az utóbbi időszak. Tele vagyok nyomokkal. Aztán beszúrom a bőröm alá. Imádom nézni, ahogy a barnássárga folyadék a véremmel keveredik. Alig telik pár pillanatba, már nem ott járok, ahol eddig.

Alice:

Nagyot nyújtózom és próbálok észhez térni az éjszaka után. Rettentő jó bulit csaptunk a házban. Ahogy próbálok felülni, érzem, hasogat a fejem. Mondjuk nem csodálom. Annyi pirula egy gyógyszertárban nincs, amennyit én bevettem az éjjel. Következő kérdés: merre vannak a ruháim?

Leteszem a lábam a szőnyegre, de valami furcsába lépek. Lenézve látom, hogy spagetti. ? Mit keres ez itt? Elcsoszogok (szép csíkot húzva a szőnyegen) a szekrényemig, ahonnan sikeresen előhalászom az egyik shortomat és egy pólót. Majd nagy levegőt véve lépek ki a nappaliba, mert nem tudom mire számítsak. Igazam volt....

A szoba tele van dobálva mindenféle élelmiszerrel. A kanapén valami göndörhajú fazon alszik, életemben nem láttam. A földön két csaj, mind a kettő meztelen. Az egyik sarokba odahánytak. Az ablakon kinézve látom, hogy az udvaron is alszik egy-két forma. Apám... mire a konyhába érek, már ki se merem nyitni a szemem. Félve lesek ki a szemhéjam mögül, ahol elég szép rend tárul a szemem elé.

-Legalább ez rendben van... -motyogom magamnak félhangosan, amikor a konyhapult mögül feláll egy alak. A szívbajt hozza rám!

-Jó reggelt. -mosolyog, amitől kezd lecsillapodni a szívverésem. Csak a barátom az, Brandon.

-Te raktál rendet? -pislogok rá.

-Mit gondoltál? Az én házibulim volt, én takarítok. -ereszt meg egy félmosolyt, amitől nekem is jókedvem támad.

Lassan fél éve élünk együtt. Igaz, amikor összejöttünk, szinte rögtön össze is költöztünk. Mindig is szerettem benne a nemtörődömséget és az alfahím kiállását. Mégis, mikor velem volt, úgy viselkedett akár egy jólnevelt kiskutya. (Természetesen a bulldog fajtából.) Mikor összejöttünk, már akkor tudtam, hogy drogos. Én sem voltam különb. Najó... de. Más voltam. Én csak pirulákat szedtem és néha 1-2 csíkot felszívtam, de sosem nyúltam heroinhoz és nem lőttem semmi mást se. Inkább a természetes anyagok, azaz a marijuana mellett tettem le a voksom. Mikor Brandont megismertem, épp egy klubban voltam az akkori párommal. A srác egy igazi seggfej volt. Igazán nem tudom miért voltam vele. Talán, mert jó volt a haja... Aztán veszekedni kezdtünk, Brandon pedig kiütötte és elhúzott onnan. Azt mondta találhatnék ennél jobbat is... aznap már párként hagytuk el a klubbot.

Pár napja azt hittem megkéri a kezem. Majdnem hisztirohamot kaptam! Nem akarom magam elkötelezni, főleg nem egy olyan ember mellett aki díler, drogos és kitudja még mikben van benne. Ha egyszer férjhez megyek, akkor az egy normális ember lesz, nem pedig egy semmirekellő. De egyenlőre úgy érzem, hogy jó itt nekem. Nem, nem vagyok szerelmes. Sosem voltam. Inkább valamiféle kötődést érzek iránta, ami elég erős ahhoz, hogy minden reggel mellette kelljek és feküdjek. Szeretek vele lenni. Ha kettesben vagyunk igazán aranyos. Ha mások is ott vannak, akkor inkább a háttérbe vonulok, vagy találok valami más elfoglaltságot. Nem szeretem nézni, ahogy más nőkkel hetyeg. Én is megtehetném, hogy összefekszem ezzel meg azzal, de még sem teszem, mert úgyérzem: tartozom neki ennyivel, ha már szállást biztosít.

-Van valami kaja? -nézek rá, aztán ki a nappaliba.

-Szerintem mindent szétdobáltak. -rázza meg a fejét. -De tessék. -nyom a kezembe egy tizest. -Ha kicsit több ruhát magadra aggatsz, leszaladhatsz a boltba. -megrázom a fejem, felkapok egy kardigánt, belebújok a szandálomba és már ott sem vagyok. Nem sietek sehova. Sok időbe fog telni mire mindent feltakarít.

Gyűrögetem a tizest a kezemben. Tudom, hogy Nikki Sixx-nél járt a reggel, különben honnan lenne a pénz? Brandon mindig akkor ilyen bőkezű, amikor a rocksztárral találkozik. Furcsa, hogy majdnem a szomszádom, de sosem látom a srácot. Odapillantok a ház felé, ahol tudom, hogy ő lakik, de mégsem lehet tisztán belátni. Vajon mi van a lakáson belül? Biztos valami kripta, vagy szexbarlang, drogelosztóközpont és minden egyéb... tiszta beteg fazon lehet, aki ekkora tételekben rendel mindenféle drogot. Főleg heroint. Hogy nem halt még bele?

Ahogy ezen morfondírozom, lassan odaérek a bolthoz és belépve rögtön a péksütemények felé veszem az irányt. Mennyei illatok. Elmosolyodom és jókedvűen kezdek telepakolni pogácsákkal egy papírzacskót. Aztán, amint megtelt, teleteszek egy másikat is. Tudom, hogy Brandon nem lesz ma már otthon, mert folyton megy. Mindig van valaki, akinek be kell szállítania a dolgokat. Így ügyesen beraktározok kajával. Nincs kedvem még egy kört sétálni. Leveszek egy üveg kólát és két üveg sört. Szépen a pénztárhoz lépek, hogy fizetek, de ekkor valaki oldalról belémrohan és az egyik üveg sör darabokra robban a padlón.

Lemerevedve nézek a fickóra. Magas. Magasabb, mint Brandon. Vékony, mégis szálkás. Talpig fekete bőrruhát visel, a haja pedig magasra tupírozva. Az arcán erős festék. A legfeltünőbb, mégis talán a sápadt bőre. Rettentő rossz bőrben van.

-Ki fogja kifizetni? -szólal meg a pénztáros csávó, amikor látja, hogy egyikünk sem szólal meg. Csak most tűnik fel, hogy ő is csak némán bámult rám, de nem kér bocsánatot.

-Majd én. -közli rekedten, de még mindig engem néz. Biztos arra vár, hogy dührohamot kapok és kötekedni kezdjek, de őszintén? Nem érdekel.

-Kössz. -fordulok el tőle és kérek még 2 doboz cigit és egy szatyrot. Mire bepakolok mindent, látom, hogy a srác is táskába teszi a megvásárolt üvegeket. Hmm... Jack Daniel's, méghozzá 5 üveggel. Nem kispályás!

Kilépek a boltból és haza veszem az irányt. Aztán rájövök, hogy hova rohanjak? Brandon már biztos nincs is otthon és ott hagyta nekem a disznóólat feltakarítani. Inkább fogom magam és leülök egy közeli padra rágyújtani, aztán felbontom az ép sörömet.

Nagyon el vagyok merülve a gondolataimban, amikor az utca végén látom közeledni a boltos alakot, miközben a nyílt utcán vedeli a J.D.-t. Ahogy közelebb ér, megpillantom az üveget és sokkolva veszem tudomásul, hogy már csak a negyede van meg.

Nem sokáig nézegethetem, mert elém lép és a kezembe nyom egy üveg sört.

-Tessék. -elkerekedett szemekkel bámulok rá, de nem szól semmit. Inkább tovább megy és odalép, ahhoz a kapuhoz, ami a "kriptába" vezet...

Nikki:

Minden zárat ellenőrzök. Lepakolom az asztalra a piákat és bevágódok a fotelba, a tv elé. Kicsit zsibbad már az agyam a whisky-től de élvezem.

Idebenn végre nem bántja a szememet a napfény. Olyan lettem, mint valami elbaszott vámpír... jobban belegondolva a bőröm már kezd egy hulláéval vetekedni, és még a festék is több napos az arcomon.

De legalább emiatt szeretem ezt a házat. Még a volt barátnőm, Nicole választotta ki. Nem nagyon érdekelt. Jött utánam, magyarázott és folyton mutogatta a sok szarságot, én meg gyorsan ráböktem egyre, amire ő már előtt rábólintott. Itt alakítottuk ki a közös heroinbarlangunkat, aztán ő kiköltözött, nekem meg itt van Vanity... Narkósból heroinista lettem... ez előrelépésnek számít?

Egy pillanatra eszembe jut a lány, akit fellöktem a boltban. Először gondoltam, hogy zavarbahozom és kicsit leégetem mindenki előtt, hogy milyen ügyetlen, de aztán belenéztem a szemeibe és valamiért nem tettem meg. Nem, hogy nem tettem meg, de képtelen voltam megszólalni. ÉN! A nagy Nikki Sixx-nek elállt a szava... jegyezze fel valaki a naptárba! Olyan gondolatok keringtek a fejemben, hogy milyen szép az arca. Márpedig, nekem sosem támadnak ilyen gondolataim. Igen, meglátom, ha valaki szép, de nem érdekel. Extrém fazon lévén a csúnya nőket szeretem. Bennük látom a megtörtséget és ezáltal könnyebb prédák is. És sokkal viccesebb. Inkább kifizettem a sört és hagytam, hagy menjen. Ne pusztítsa tovább odabenn az agyamat a jelenlétével. De ahogy kitette a lábát a boltból, lelkiismeret fursdalásom támadt vagy mi... inkább vittem neki másikat és reménykedtem, hogy még utolérem. Szerencsére sikerült, de ott sem tudtam vele beszélni. Utálom az embereket, nem tehetek róla.

Atya világ... kezdek tényleg begolyózni. Komolyan valami sörös csaj miatt kattog az agyam és mindenféle LÉLEK-ről ábrándozok? Ha valaki megtalálja bennem, annak fizetek egy üveg Jack-et! Kezd az agyamra mennia  sok kokó....

Később kikapcsolom az MTV-t, mert már csak a sok szenny folyik belőle, és rájövök, hogy gitározni kellene egy kicsit. Nem sokára jönnek a próbák, alig van egy hetem. Mindenkinek azt mondtam, hogy írtam egy dalt... ez nem igaz. Semmi ihletem nem volt. Najó, az biztos lenne. Inkább azt mondom, hogy nem volt tiszta pillanatom, amikor képes lettem volna gitáron játszani. Ez viszont megrémiszt. A zene az egyetlen amikért érdemes élnem és ha az sem tudok... ? Ha elveszítem az egyetlen dolgot amit képletesen a családomnak nevezhetek? Félek...

A félelem pedig havat szül. Legalábbis nálam. Muszáj valamit tennem ellene, így gyorsan felszippantok egy-két tömböt. Percekre rá kiül a bágyadt mosoly a képemre. Kell még lennie valahol... Felszaladok a szekrényhez és találok még vésztartaléknak valót, szép, egyenletes csíkokat csinálok az asztalra. Azt hiszem igazi művész vagyok! Kokain művész!

Utána pedig ezeket is egyesével, lassan, élvezettel elpusztítom.

Pillanatokon belül bezombul az agyam és fel alá kúszok a lakásban. Hallgatom a hangokat. Aztán rátéved a szemem a platinalemezekre, de hirtelen meggyűlölöm őket. Miért vannak ezek itt? A Mötley a zenéről szól és a szenvedélyről, nem egy béna iparág, ami dollármilliókat hoz. Szépen leszem mindent és kivágom a garázsba. Azután villámcsapásra változik a hangulatom és hülyének érzem magam... kiérdemeltük ezeket a lemezeket! Büszkének kellene rájuk lennünk. Szépen egyesével visszahordom őket a szobába és a régi helyük alá betámasztom őket a földre. Nézegetem még egy ideig, de megunom és bedobok 1-2 pirulát, majd elalszom a lemezek árnyékában kuporogva.