2. fejezet - Search and Destroy

Nikki:

Az ébredés rettenetes. Fáj mindenem és új foltokat pillantok meg magamon. Aztán rájövök, hogy meztelen vagyok. Nem tudom mikor vehettem le a ruháimat, de biztos meg volt rá az okom… Állok fél percig a zuhanyzó előtt, aztán rájövök, hogy még sincs kedvem vizesnek lenni, így előkotrom a kedvenc tépett pólóm és az egyik strapabíró bőrnadrágom. Belebújok, bakancs, aztán irány a stúdió. Dalokat kell írni az új albumra.

Felpattanok a Harleymra. Élvezem a szelet ami a bőrömet bizsergeti. Kicsit újra élőnek érzem magam. Nem sokáig, mert idegeskedni kezdek, így megállok Brandon háza előtt. Kicsit megtúráztatom a motort, amire kinyitja az ajtót.

-Gyere be. –bólint a lakás irányába. Leállítom a járgányt és követem a nappaliba.

-Mizu? –nézek rá, aztán rájövök, hogy ugyanazt csinálom, mint amit ő szokott. Csevegni próbálok. –Mindegy, kéne egy kis adag. –térek a lényegre.

-Mindjárt… -bólint és eltünteti a fejét a hűtőben. –Mire jó a vajastálca! –nevet fel.

-Az igen… -képedek el. Nem hittem volna, hogy akárcsak a joghurtot, vagy a sajtot, a hűtőben tárolja.

-Na, ezt már kimértem neked. –teszi le elém, én pedig azonnal fizetek is. –Hívsz még ma?

-Nem tudom. –válaszolok őszintén.

-Csak, mert Alice-l szeretném tölteni a napot. Lemondtam mindenkit mára.

-A csajod? –húzom fel a szemöldököm.

-Igen.

-Miért nincs sehol? –vigyorodok el kajánul, amire Brandon elég feszültté válik. Tudja, amit én is tudok. Három perc alatt elszedném a nőjét, ha éppen arra lenne szükségem. Talán éppen ezért nem mutatott még be minket egymásnak.

-Fürdik. –köszörüli meg a torkát. –Tegnap kicsit összevesztünk. Ki akarom engesztelni.

-Értem. Leszarom. –nevetek. Miért nevetek? … -Megyek, stúdiózunk ma és már így is késésben vagyok.

-Ha lehet ma ne csörögj, de reggel ott vagyok, ha kell valami. –bólint, aztán kienged.

Visszapattanok a motoromra, amikor a kis démonjaim rágni kezdik az agyamat. Így hát bekanyarodok egy benzinkúthoz. Nem hoztam kanalat, de a rutin nagy segítség. Veszek egy üveg Pepsit, eldobom az üveget, a kupakot megtartom. Bemegyek a mosdóba és belövöm magam. A WC undorító –fekete körök és szarfoltok mindenütt a csészén, a falakon pedig ostoba graffitik…

Leteszem a földre a bukósisakom, arra ülök. Majd megtöltöm a kupakot a vízzel a WC-ből. Nemtudom miért nem a csapból, mint bármely más, normális ember. Az ülőkére teszem a kupakot, a húgyfoltok közé és beleöntöm a kokaint. A fecskendőt kimosom a szaros vízzel, teszek a kupakba még egy kis heroint, majd megfőzöm. Az ujjaimat is megégetem, rohadt gyújtó! Mivel nincs nálam vatta, csak felszívom a fecskendőbe és belövöm.

A stúdióban minden flottul megy… igazi hullának érzem magam.

Alice:

Idegesen mászok ki a kádból, mikor meghallom, hogy valaki van nálunk. Megtörlöm minden testrészem, aztán belenézek a tükörbe. A nyakamon még mindig ott vannak az ujjnyomok. A testem többi részét pedig szintén foltok borítják. Óvatosan, remegő kézzel megérintem a nyakam, de az érzékeny bőrömnek köszönhetően kurvára fájnak.

Tegnap este „szereztem” őket. Brandon elég csúnyán be volt állva mikor hazaért. Aztán elkezdett kötekedni mindenért. Olyan dolgokat magyarázott, hogy én minden haverjával meg kuncsaftjával összefekszem… Ide illene a mondás, hogy „Bagoly mondja verébnek.”, HA tényleg egyszer is, csak EGYETLEN egyszer is megtettem volna! De nem! Pedig lett volna lehetőségem bőven. Meg se tudtam szólalni, hiszen ki az a hülye aki leáll veszekedni egy elborult agyú gorillával? Aztán megfojtogatott, de szerencsémre, most az egyszer a drogok mentették meg az életemet. Csörgött a telefon, ő pedig már otthon sem volt. Azt hittem vége van, de mikor hazaért csak még idegesebb volt. Gondolom valaki nem fizetett. Ilyekor pedig rajtam vezeti le… dugni akart, míg én nem. Végül neki lett igaza. Mindig neki volt.

Belebújok a ruháimba, ami egy csőfarmer és egy Mötley pólóból áll. Melltartót nem veszek fel, nincs rá szükségem. Átfésülöm a hajam és hagyom kiengedve, hogy takarja a foltokat. A sminket most kihagyom, inkább felveszem a teljes-ujjas madárcsontváz gyűrűmet.

Bedobok 12 bogyót, mielőtt nagy levegőt veszek és kilépek a biztonságot nyújtó helységből. Mire kiérek a konyhába, már csak a motor távoli zúgását hallom.

-Szia. –köszön rám Brandon, amitől összerezzenek. Azt hittem ő is elment.

-Szia. –mosolygok rá halványan. Nem tudom, hogy reagálhatnék.

-Először is. –néz mélyen a szemembe, amit állok. –Rendelünk ma valami finomat. Aztán bebújunk az ágyba és megnézünk valami filmet. Mit szólsz hozzá? –jön közelebb, de az ösztöneim azt súgják hátráljak. Még sem teszem. Erősnek kell maradnom, nem szabad látnia, hogy halálfélelmem van tőle.

-Jó ötlet. –válaszolom, aztán eszembe jut egy menekülési útvonal. –És a munka?

-Beszéltem ma az összes kuncsafttal, mindenki várni fog holnapig. –mondja magabiztosan.

-Szuper! –igyekszem izgatottnak látszani. –Van itthon valami kaja? –nézek körbe.

-Igen. Tojás meg sonka…

-Hmm… lehet mégis leszaladok valami péksütiért. Ez most nem gyerebe. –válaszolok és mire kinyitná a száját, hogy tiltakozhasson, már ott sem vagyok.

Muszáj volt elrohannom. Klausztrofóbás lettem a házban. Kinn a friss levegőn jól érzem magam. Kitisztul a fejem és eláraszt a nyugalom. Egyáltalán nem vagyok éhes. Képtelen lennék bármit is leerőltetni a torkomon. Inkább leülök a tegnapi padomhoz és előveszem az este sodort cigarettámat. Alig tettem bele egy kis zöldet, de ennyi éppen leég lesz.

Rágyújtok és hagyom, hogy hasson. Mázlim van, hiszen Brandon cucca egytől-egyig jó minőség, így nem kell aggódnom a hatás miatt.

Nikki:

Már este van, én pedig csak fekszem az ágyon és nézek ki a fejemből. Folyton az anyagon kattog az agyam. Mi máson?

Ma mikor bementem a stúdióba, elég rosszul sikerült minden. Tudtam, hogy rettentően el vagyok szállva, de a többiek nem számítottak rá, hogy ennyire szarul nézek ki. Sokkolta őket az állapotom. Épp játszani kezdtem nekik az új dalt, mikor Tommy félbeszakított és megkérdezte: „Hé haver, mi az ott a kezeden?”

Látta a tűnyomokat, szóval azt mondtam hogy egy csajjal voltam és egész éjjel kokót lőttünk. Tommy csak bámult rám, de nem szólt. Miért szólna? Ő sem egy angyal, ahogy a bandából egyikünk sem. Mégis, most ránézve látom, hogy mennyire szétmentek az ereim. Még én se vettem volna be ezt a rossz szöveget…

Átfordulok a másik oldalamra és végig pörgetem 1000x-e is a kérdést:

„Honnan tudnék cuccot szerezni?”

Végül úgy gondolom, hogy Brandon lesz a megoldás. Annyit kért ne hívjam fel… nem fogom!

Motorra pattanva pár perc alatt a házuk előtt vagyok. Nem akarom én zavarni a romantikus kis éjszakáját, de fél percbe nem fog belehalni.

Becsöngetek és reménykedek, hogy ajtót nyit. De meglepettségemre szinte azonnal nyílik az ajtó.

-Szia. –néz rám kómás fejjel, amiből látom, hogy teljesen máshol jár. Ugyanúgy be van lőve, mint én éjszakánként. Brandon még sem képes elismerni, hogy függő.

-Bocs a zavaráért. Remélem Alice nem lesz nagyon mérges, hogy megzavarom a romantikus éjszakát.

-Nem. Ő biztos nem. –bólogat őrülten, amitől én kezdek megijedni.

-Minden rendben haver? –méregetem.

-Persze. Szólok a lányoknak, hogy várjanak, aztán mérem az adagot. Addig gyere be. –invitál be, én pedig elfoglalom a jól megszokott helyem a konyhában. Pont rálátni a nappalira, ahol több csaj fekszik meztelenül a kanapén és a földön.

-Te… nem úgy volt, hogy ma Alice-l vagy? –kérdezem meg mikor visszér.

-De. Bele is egyezett, majd lelépett reggel, utánad pár percre… és azóta nem láttam. –mondja monoton.

-Nem aggódsz érte?

-Leszarom. Egy hülye kis kurva.

-Miért ment el? –próbálok puhatolózni és szóval tartani, amíg méricskél.

-Tegnap majdnem megöltem. –mondja higgadtan és vállat vonva a kezembe nyomja a tasakot. –Majd visszajön. Nincs hová mennie. –bólogatok, hogy értem, de érzem, hogy a dílerem jelenleg kiszámíthatatlan érzelmi állapotban van. Fizetek és visszaszállok a motorra. Nem indítom be. Kicsit elgondolkodom, de végül haza veszem az irányt. Beugrok a boltba egy kevés citromléért, meg jégkrémért. Mind a kettőre szükségem volt a heroin megfőzéséhez.

Az egész utca kihalt. Csak a háztól nem messze, egy padon látok meg ücsörögni valakit. Messziről látszik, hogy csaj. Hmm… gyorsan végig pörög az agyamon, hogy mi legyen a terv estére. Belőni magam, vagy felhívni Vanityt, hogy készüljünk be együtt… vagy szedjem fel ezt a csajt, aki az ölembe hullott és utána lőjem be magam?

Gyorsan döntök. Csikorogva állítom le mellette a Harleyt. Mégsem reagál semmit. Mint aki teljesen süket. Adja az ég, hogy ne legyen az!

-Hello. –köszönök rá, lassan felemeli a fejét. Az első dolog, amit megpillantok a szemei, hihetetlenül kékek és furcsán megbabonáznak. Mintha már éreztem volna ezt… egyszer. A második a pólója, amin a zenekar képe virít. Innentől érzem, hogy nyert ügyem lesz. Aztán lassan, de rájövök, hogy honnan ilyen ismerős a lány. Ő az, akinek összetörtem a sörét. Akkor is pont így nézett rám. Pontosan így.

-Szia. –köszön vissza lassan. Túl lassan… a pupillái óriásira vannak tágulva, amiből tudom, hogy nem tiszta. Bár, ha ez nem lenne elég végre megcsap a jól ismert fűszag.

-Mit csinálsz? –kérdezem puhatolózva. Valamiért nincs pofám azonnal rákérdezni az éjszakára. Annyira elesettnek és összetörtnek látszik.

-Mennyi az idő? –kérdez vissza, mintha nem is hallotta volna a kérdésemet.

-Késő este van… -erre ijedten felpattan és elkezdi összeszedni magát.

-Elkéstem. Elkéstem… -remegnek a kezei. –Ki fog nyírni… -indul el abba az irányba, ahonnan pár perce én érkeztem.

Valamilyen oknál fogva nem tudom csak így ott hagyni. Leszállok a motorról és utána megyek.

-Elvigyelek? –fogom meg a karját, amit elránt.

-Nem akarok oda menni. –rázza meg a fejét. Kezdek összezavarodni. Talán, ha nem lőnék annyit érteném…nem. Rá kell jönnöm, hogy úgy sem.

-Az előbb még akartál. –magyarázom neki.

-Én… -bámulja a földet és kezd babrálni a hajával, ami felfedi a nyaka hófehér bőrét. Lila, véraláfutásos foltok borítják, amik pontosan kiadják az ujjak nyomát. Kezd összeállni a kép, de muszáj vagyok rákérdezni:

-Alice? –a névre felkapja a fejét és egyenesen a szemembe néz. Igazam volt. Brandon barátnője áll előttem. Mégsem értem, hogy lehet ez a csaj Brandon nője. Túl ártatlan az arca hozzá, hogy egy függő, drogdílerrel legyen. Akkora ribancnak sem néz ki, mint ahogy Brandon elmondta… Az egész történetből annyi igaz, hogy este tényleg majdnem megölte.

-Alice… hazaviszlek, rendben? –tör rám valami védelmező ösztön. Csak nem hagyhatom kinn egész éjszaka az utcán. Mi a fasz… én lettem a kibaszott Teréz anya?! Reszketni kezd.

-Nem akarok hazamenni. –látom a torkát, ahogy nagyot nyel. A szája szinte cserepes az egész napos füvezéstől.

-Hozzám jössz haza. Nem viszlek Brandonhoz. –biztosítom, amire furcsán méreget. –Ígérem.

Erre aprót bólint és sétálni kezd mellettem. Tolom a motort hazáig, hisz nincsen messze.

Beengedem magunkat az ajtón. Óvatosan, ijedt léptekkel követ.

-Kérsz inni? Enni? –éreklődöm, mire bólint. Leültetem a kanapéra, viszek egy üveg ásványvizet. Ilyenem honnan van…? A víz örüljön, ha havonta egyszer megfürdök benne. Nem, hogy még megigyam! Aztán kimegyek a konyhába kaját keresni. Rájövök, hogy semmi kaja nincs itthon a jégkrémen kívül. Végül azt adom oda neki, majd a kezébe nyomok egy tiszta kanalat. Enni nem nagyon eszik, de a víz teljesen elfogy.

Leveszi a cipőit, majd hálásan mosolyog rám, ami fura reakciót vált ki belőlem. Jó kedvem lesz.

Megszólal a halóban a telefon.

-Fel kell vennem. –szólok és örülök, hogy eltereli a figyelmem a készülék, amit máskor darabokra hasítanék.

-Hallo?

-Felveszed a telefont! El sem hiszem! Mi van veled? –szól bele Tommy a vonal másikfelén.

-Kussolj és zárd rövidre. –állítom le a gúnyolódását.

-Csak szólni akartam, hogy holnap is stúdió… ja és lehetőség szerint ne full belőve gyere, mert Vince őrjöngeni fog.

-Vince kapja be. –fejtem ki a tömény véleményem. –Nem terveztem mára ilyet. –köszörülöm meg a torkom és bedobom az ágy melletti fiókba a Brandontól szerzett tasakot. Igazat mondok, tényleg elment tőle a kedvem, most, hogy vendégem van.

-Ajánlom is.

-Valami más? –kopogtatom a bútort, mert már mennék vissza a lányhoz.

-Semmi. Aludj jól, tündérbogár! –cuppog bele a fülembe, mire fejcsóválva lecsapom a kagylót.

Mire visszaérek, Alice már mélyen alszik a kanapén. Ráterítek egy plédet és előrehajolva, államat a tenyerembe támasztva figyelem, ahogy szuszog.

Az este egyszer sem jut eszembe a fiókban lapuló szörnyeteg. Inkább azon kattogok, hogy volt képes Brandon bántani ezt az ártatlan teremtést.

Alice:

Reggel zúgó fejjel fekszem valami puha helyen. Olyan furcsát álmodtam. Eléggé melegem van, lehúzom magamról a takarót. Nagyot koppan egy palack. Kinyitom a szemem, amitől megfájdul a fejem. Minden olyan homályos. Felállítom a mellettem lévő ásványvizes palackot. Felülök, de fáj mindenem és nagyon ki van száradva a szám. Halkan, cipő nélkül lépkedve keresem a konyhát, ahol nagy nehézségek árán találok tiszta poharat és engedek egy pohár vizet. Amint ezt a bajt elhárítottam, jöhet a következő.

Kideríteni: HOL AZ ÖRDÖGBEN VAGYOK?

Továbbra is mezítláb lesek be a fürdőbe, aztán pedig a hálóba. A hálószobában, egy hatalmas franciaágyon fekszik a házigazda. A hasán alszik, egyik keze a feje felett, másik az oldala mellett. Néha össze-összerezzen álmában, amiből tudom, hogy egyáltalán nem alszik nyugodtan. Mellélépkedek és leülök az ágy szélére. Fekete haja beborítja a párnát. Óvatosan kisimítom az arcából a tincseket, amikor furcsa görcs áll a gyomromba. Nikki Sixx fekszik előttem teljes valójában. Mi az istent keresek én ebben a kúriában? Pánikolni kezd az agyam, ahogy felidézi a rémtörténeteket, amiket hallottam innen kiszivárogni. Az első reakcióm, hogy a kezeimre nézek, tűnyomot keresve. Nem találok semmit.

Végül próbálom összeszedni magam és óvatosan végigsimítok kedvenc gitárosom hátán. Szinte se perc alatt kinyílnak a szemei. De nem csinál semmit csak bámulja a párna sarkát.

-Ne haragudj, hogy felkeltelek. –kezdek magyarázni, mire felül és olyan fejjel bámul rám, mint aki nem hiszi el, hogy életben van. –Minden rendben?

-Minden… a legnagyobb rendben. –jelenti ki rekedten, amitől végig borsódzik a hátam.

-Hogy kerülök ide? –kérdezek rá rögtön. Az egész estéről csak homályos foltok vannak meg, mintha álmodtam volna az egészet.

Bólogat, hogy időt kér, aztán kiszáll az ágyból és a kanapé felé támolyog. Követem. Leülünk és rágyújtunk. Aztán ő elmondja az estét töviről-hegyire. Azt is, hogy járt Brandonnál és mit látott. Csendben hallgatom, aztán odaér arra a részre, hogy hazahozott.

-Nagyon köszönöm. –nyögöm ki végül. Annyi megvolt, hogy leültem a padra és úgy voltam vele, hogy haza fogok menni…mindjárt, mindjárt… de végül addig halogattam, amíg besötétedett.

-Most mit akarsz csinálni? –kérdezi.

-Haza kell mennem. –sóhajtok nagyot. –Ott van minden cuccom, és amúgy is. Nekem csak Brandon van. –vonom meg a vállam.

-Komolyan vissza akarsz menni hozzá? Miután… -mutat a nyakamra. Odakapok és próbálom eltakarni a tenyeremmel, de tudom, hogy felesleges.

-Nincs más választásom.

-Gyűlölöd. –mondja összevont szemöldökkel.

-Az már az én problémám. Mindenkinek meg van a maga pokla… -mutatok a karjára, amit most nem fed hosszúujjú, vagy kesztyű. Rögtön karba teszi a kezét és úgy beszél tovább.

-A te dolgod. De szerintem bármivel jobban járnál ennél. –közli és feláll. Én is így teszek, mert érzem, hogy itt az ideje hazamenni.

-Még egyszer köszönök mindent. –nézek a szemeibe, amire komolyan válaszol.

-Bármi probléma van, ide jöhetsz. Majdnem mindig itthon vagyok. A számomat pedig megtalálod a lovagodnál. –bólintok és kilépek az ajtón, de még utánam szól vigyorogva.

-Alice! –hirtelen fordulok meg, amitől a hajam pördül egyet. –Jó a pólód!

Ezzel a beszólásával megmosolyogtat és erőt ad, hogy hazamenjek. Haza, ahol talán a pokolnál is rosszabb vár rám…