3. fejezet - Too Young To Fall In Love

Alice:

Az ajtó előtt állok és nagy levegőket veszek. Igyekszem megnyugtatni magam, de látványosan remeg a kezem amikor a kilincshez érek. Lehunyom a szemem és próbálok erőt venni magamon. Nem megy. Inkább leülök a bejárat elé és rágyújtok egy szál cigire. Nézem ahogy a láng végigperzseli a dohányt, ezzel parazsat szítva. Én is ezt tettem. Miattam keletkezett a parázs és most félek bemenni a lángoló házba. Masszírozom a halántékom, mert egyre jobban fáj a fejem. Talán üzenni akar, hogy ne menjek be. Még sem hallgatok rá, hanem felpattanok és benyitok. 

A ház tiszta, nincs nyoma a Nikki által elmesélt bulinak. A nappali is üres. Sehol egy pucér csaj, vagy akár egy ismeretlen tanga. A hajamba túrok és belépek a hálóba is. Üres. Furcsának találom, főleg egy ilyen és ekkora balhé után. Nem szokott Brandon csak úgy megfelejtkezni az ehhez hasonló dolgokról. Leülök az ágyra és próbálok rájönni a megoldásra, mikor motozást hallok a fürdőből. Résnyire nyitom az ajtót és látom, hogy ebben a percben lövi be az anyagot. Kicsit talán megkönnyebbülök, hisz most egy ideig nem lesz magánál és nekem esélyem marad az életben maradásra. Mikor kitámolyog észre sem vesz, csak befekszik az ágyra és élvezi a cucc hatását. Csukott szemmel, háton fekve repül. Leveszem a kezéről a gumit, összepakolok a fürdőben. Szépen levetkőzöm és a zuhany alá mászok. Hajat mosok, rendbe szedem magam. Mikor megtörülközöm, ahogy vagyok a szekrényemhez sétálok. Megtalálom a kedvenc tépett csőfarmerom, mellé pedig egy Def Leppard pólót húzok magamra. A hajam nagyjából megszáradt, így felkötöm lófarokba. Gondolkodom egy szandálon, de a tornacipőm szinte sikít, hogy ő legyen a végső választás. Nem tudok ellenállni. Kihúzom a szemem körbe feketével és kiülök a konyhába enni. Pont előhalászom a cigimet, amikor csörög a telefon. Nem az enyém, de a nappaliból jön a hang. Nehezen kihalászom az egyik párna mögül Brandon telefonját, aztán felveszem. 

-Itt Alice, Brandon nem tud a telefonhoz jönni. 

-Itt Nikki. –dörmögi a telefonba, mire majdnem lenyelem a kezemben lévő cigarettát. Várok, hogy folytassa, de nem teszi.

-Mi kell? –kérdezek rá, mikor már rettentően idegesít a csönd.

-Kíváncsi voltam élsz e még. Amúgy pedig kellene 15g zöld, 10g fehér és 2 uncia perzsa.

-Élek, köszönöm. Megvárom amíg felkel, mert úgy egy órája lőtte magát készre. Utána szólok neki, hogy vigye át neked a cuccot.

-Nem lehetne most? –kérdezi reménykedve, én pedig elgondolkodom. Hiszen minden ki van mérve. Felírom egy papírra és elviszem Nikkinek. Mi baj lehetne? Legalább nem az lesz, hogy nem csinálok soha semmit. Talán ki is engesztelem vele a tegnap estéért.

-Oké. Összeszedek mindent és fél órán belül ott vagyok.

-Kössz. A bejárat nyitva, csöngess hármat. –hümmögök, hogy megértettem és kinyomjuk.

A konyhába megyek, leteszem a telefont az asztalra és egy kis papírra felírok minden mennyiséget, amit Nikki kért. A telefon mellé teszem, hogy ha felébred megtalálja.

A marijuanát bármikor megtalálom, hisz azt általában én fogyasztom. A kokainnal sincs probléma. Már csak a perzsát kell megtalálnom. Mikor minden lehetséges helyet átnézek, rájövök, hogy lassan el kellene indulnom. Még összedobok egy szendvicset, mikor a kezembe akad amit kerestem.

-Ezt nem hiszem el! –mormogom az orrom alatt. Brandon nem normális. A hűtőben tartja a heroint, a lekvár mellett. Ki csinál még ilyet?

Csak megrázom a fejem és felnyitom a dobozt. Van egy ’Sixx’ névvel ellátott kis zacskó, ami pontosan annyi, amennyit Nikki kért.

Zsebre vágom az összest és a kúria felé veszem az irányt.

Nikki:

Alig várom, hogy ideérjen az anyag. Másra sem tudok gondolni csak, hogy végre belőhessem magam. Miután Alice reggel lelépett felszívtam a megmaradt kokót. Nem bírtam elviselni, hogy éjjel megint paranoiásra poroztam az agyam. Kárt tehettem volna benne, pedig én hoztam ide, hogy ne essen bántódása. Miután elaludt még bámultam egy darabig, majd a fiókom felé indultam. Szemeztem a herkával, de helyette a szekrényembe mentem és ami volt elpusztítottam. A baj, hogy manapság elég paranoiás vagyok ettől a szartól és lehúztam a vásárolt anyagot a wc-n. Később, ahogy csökkent a hatás, újra szidtam magam és annyira ideges voltam, hogy képtelen voltam megmozdulni. Lassanként jöttek az elvonási tünetek, amit egy üveg Jackel tompítottam valamennyire. Így aludhattam el.

Reggel minden porcikám fájt, minden szervem, izmom, csontom és bőrpikkelyem szét akart szakadni és sikított az anyagért. A tenyerem izzadt, a gyomrom pedig a torkomban lebegett.

Aztán meghallottam a hangját, ahogy ébresztget. Egy fokkal elterelte a figyelmem a saját szarságomról és felültem. Elmeséltem neki mindent, amit szégyenkezve és szomorúan hallgatott végig. Sajnáltam. Rendes lánynak tűnt, aki nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele. Felajánlottam, hogy ide bármikor jöhet, aztán elment.

Ahogy kitette a lábát a lakásból, villámsebességgel görnyedtem a wc fölött és sugárban hánytam. Szinte csak a Jack jött kifele, hisz ételt rég nem látott a gyomrom. A beleim szét akartak szakadni és az utolsó emlékem, hogy a hajamba túrok.

A hideg kövön tértem magamhoz, rettentő izomgörcsökkel. Mindenhol vert a víz és rettentően bűzlöttem. A fejem, mintha órákig egy asztalsarkába verdeste volna a Hells Angels minden tagja felváltva. Nehezen bemásztam a zuhanykabinba és megengedtem magamra a hideg vizet. Összekoccantak a fogaim és vacogtam, de segített. Fel tudtam állni. Ledobáltam a ruháimat, aztán még mindig ruha nélkül tárcsáztam Brandon számát. Amikor Alice vette fel, valami furcsa, megnyugtató érzés szállt meg. Nem bántotta. Ledaráltam neki a rendelést és mosolyogva vettem tudomásul, hogy ő fogja kihozni az elmebeteg pasija helyett. Gyorsan magamra rángattam egy bőrnadrágot és bevágódtam a tv elé. MTV! Mutasd a csótányokat édesem.

Aztán megszólal a csengő. Egyszer…kétszer…háromszor. Felpattanok a harmadik csengőszóra és már tárom is ki az ajtót. Amint meglátom az apró teremtést, újból elmosolyodok. Szeretem nézni. Olyan gyönyörű és ártatlan, akár egy kis angyal. Viszont én nem tudom mikor váltottam át egy csöpögős faszba…?

-Szia. –köszön zavartan és lesüti a szemeit. Zavarban van?

-Gyere be! –lépek el előle, ő pedig megindul a nappali felé. Mire visszazárom az ajtót már kipakolta a cuccokat az asztalra és a zenecsatornát nézi. Éppen a mi klipünket nyomják még a régi időkből. „Smokin in the boy’s room”. Egész nap Mötley maraton megy. Talán éppen ezért nem nyomom át erről az átkozott csatornáról.

Dúdolgatok és leülök mellé, majdnem rá egy szatyorra.

-Ez mi? –emelem meg.

-Hoztam neked reggelit. –nyitja ki. Mire megcsap a meleg pogácsa és más péksütemények illata.

-Hoztál nekem reggelit? –képedek el teljesen. Ez nem normális. Ez a csaj biztos, hogy nem komplett! Megkérem, hogy hozzon mindenféle létező drogból, köztük a legrosszabbat és beleértve és még pogácsát is hoz mellé.

-Igen. Reméltem, hogy nem a jégkrémeden és a citromleveden szeretnél tengődni ezek mellett. –bök a fejével az asztal irányába. –Nem vagyok az anyád vagy ilyesmi, de nagyon vékony vagy ahhoz képest. –mutat a klipben ugrándozó alakomra.

-Hát… én ezt biztos nem fogom megenni egyedül. –mosolyodok el, mire végre kicsit felenged.

-Pont reggeli közben hívtál. Úgyhogy segítek. –a kezembe nyom egy nagy sajtos rudat, és magának is kivesz egyet. Enni kezdünk, és csak némán bámuljuk a tv-t. Aztán arra leszek figyelmes, hogy dúdolgatja a Home sweet home-t.

Csak oldalra nézek, de nagyon el van merülve a klippben. Egyszerűen aranyosnak találom az egész teremtést. Ahogy megszeppenve ül, a zene által mégis feloldódik és ide-oda lebeg a szorosan összegumizott lófarka.

-Gitározol nekem? –kapja felém hirtelen a tekintetét, én pedig azt is elfelejtem, hogy fiú vagyok e vagy lány.

-Öhm… persze. –állok fel a gitáromért. Furcsamód nem szédülök. Végre ettem, így nincs okom émelyegni. Amint megkaparintom, leülök mellé és az ölembe véve kezdem játszani a következő számot, amit a tv lead. Éneklek is mellé, hisz milyen szövegíró lennék, ha nem tudnám a saját számaimat.

-You say our love

Is like dynamite

Open your eyes

it's like fire and ice

Well you're killing me

Your love's a guillotine

Why don't you just set me free

Too young to fall in love

Well I'm too young…

Alice:

Végig a szemembe nézve énekel. Úgy érzem, mintha nekem szólna a szám. Túl fiatal a szerelemhez… Pont ezt éreztem világ életemben. Mindig egy pörgős, bulizós, drogos csaj voltam. Már a középiskolában is. Aztán mikor meghalt a bátyám, ott hagytam a szüleimet megfulladni az egymás iránt érzett gyűlöletükben. Nem csak ők maradtak Angliában, hanem az akkori barátom: Sam is. Szerettem, rettentően szerettem. De mégis úgy éreztem, hogy nem vagyok szerelmes. Sosem voltam és van egy olyan érzésem, hogy mindig is túl fiatal leszek hozzá. Jobban belegondolva talán nem bánom. Nem szeretnék egy agyatlan báb lenni valaki kezében. Eddig is magam irányítottam mindent, ezután is én fogok.

Brandon más. Ő… őt szeretem, ahogy ő is a maga módján szeret engem. Olyan vagyok neki, mint egy kishúg, akit amikor kedve tartja megdughat. A munkájába pedig sosem kevert bele, ha nem volt szükséges. Lehet mégis mérges lesz, hogy felvettem Nikki hívását, de jelenleg nem érdekel.

Azóta nem zavar, mióta kinyitotta nekem az ajtót. Mikor megpillantottam a félmeztelen alakját, valami furcsa nyugalomérzés töltötte el a lelkem. Talán féltem tőle, hogy miután elmentem túllőtte magát. De amint megláttam, megnyugodtam.

Aztán rájöttem, hogy rettentő jó ötlet volt reggelit hozni. Minden bordája kilátszott a bőre alól és a medencecsontja is alig tartotta az amúgy veszettül szexi bőrnadrágot. Mondjuk én világéletemben a gizda pasasokért voltam oda, szóval nem zavart volna, ha nem tudom a fogyásának okát.

Amint enni kezdtünk, a tv-t bámultam. Reméltem, hogy nem túl feltűnő, de muszáj volt valamivel elterelnem a figyelmem. Túlságosan csábító látványt nyújtott, amit nyál csorgatva bámultam volna naphosszat. Akkor ugrott be, hogy talán a gitár elterelné a figyelmem és amúgy sem hallottam még élőben játszani. De amiket visszaült mellém, ölében a hangszerrel, magamban átkoztam a mindenséget. Így csak rontottam a helyzeten. Aztán mikor kinyitotta a száját és a szemembe nézett, kikapcsolt az agyam.

-Ezt is? –bök a fejével a tv-re, mire sikerül elszakítnom a tekintetem a szempárról. Egy joghurt reklám megy, valami borzalmas aláfestő zenével. Hangosan felnevetek, mert elképzelem, ahogy ezt énekli a férfias hangján.

-Nem! Meg ne próbáld! –nyúlok egy cigiért és inkább rágyújtok, amíg maga mellé pakolja a hangszert. –Egyél még. –kérem, mire felvonja a szemöldökét.

-Nem szeretem, ha megmondják mit csináljak. –mondja halkam, mire kicsit fenyegetőnek tűnik a hangja.

-Én csak megkértelek, nem parancsoltam. A kérésnél az a különbség, hogy van választásod, azt teszed, amit szeretnél. –javítom ki, mert nem akarom, hogy dühös legyen rám. Mióta LA-ben élek, talán most először van normális táraságom. Nem szeretném elcseszni.

Méreget egy ideig, aztán a zacskóba nyúl és enni kezd. Ezzel megmosolyogtat és én is veszek még egy kis meggyes táskát.

Aztán meghallok egy számot és felkapom a fejem a klipre. Aztán hirtelen magam mellé nyúlok és kikapcsolom a készüléket.

-Miért nyomtad ki? –vonja össze a szemöldökét.

-Utálom a Poisont. –vonom meg a vállam és ez részben igaz. Nem akarom, hogy tudjon arról, hogy lefeküdtem Rikki Rockett-l. Még a végén azt hiszi valami hülye sztárgyűjtögető picsa vagyok.

-Rakjak be valami zenét? –úgy vagyok vele, hogy jobb, mint a néma csend. Az, hogy hazamenjek: fel sem merül bennem.

Aztán meghallok valamit, amire nem számítottam.

-Queen? –ahogy meghallom Freddie hangját, szinte automatikusan a srác nyakába vetném magam örömömben. Nem hiába zenész. Van ízlése és tudása.

-Nem baj? –néz rám aggódó arckifejezéssel, mire megeresztek egy óriási vigyort.

-Imádom.

Nikki:

Amikor meglátom az zene okozta átszellemült arcát, azon kezd kattogni az agyam, hogy vajon akkor is ilyen átszellemült, amikor…? Elég volt. Inkább leülök mellé és tekerek egy cigit.

-Kérhetek egyet? –mutatok a sima dohányra, mire aprót bólint. Szakszerűen szétszedem a cigit, kiszórom a dohányt az asztalra, mellé morzsolom a zöldet. Ezt a kombót beleszórom egy papírba, amit ragasztás nélkül Alice kezébe adok. Furán néz rám, de nem kérdez. Kibontom a fehéret és beleszórok egy adagot, végig a rúdon. Aztán megnyalom és összecsavarom. Alágyújtok, de a második slukkal őt kínálom. Szó nélkül elfogadja és mélyet szippant belőle. Amíg nála jár a rakéta, a szatyrába teszem a megfelelő összeget, mielőtt Brandon megölné, hogy elfeledkezett tőlem fizetséget kérni. Ekkor visszaérkezik hozzám a cigi és hátradőlök. Élvezem, ahogy minden porcikámból elszáll a feszültség és könnyű, lebegő érzés veszi át a helyét.

Magam mellé pillantok, ahol hátradőlve, csukott szemmel úszik ő is. Nem szeretem, ha csukva van a szeme. Nem látom a kék gyémántokat ragyogni. Megbököm a karját és a kezébe adom a maradékot. Ahogy hozzáérek, a pillanat töredéke alatt pattannak fel a szemhéjai és ismét találkozik az enyémmel a pillantása. Most már inkább visszavonnám. Nem akarom látni. Furcsa dolgokat művel velem ez a csaj. Összezavarja az amúgy sem tiszta és sötét elmémet.

Még mindig engem néz és csak fogyasztja a narkotikumot. Kivenném a kezéből, de nem adja. Közelebb hajolok és az arcától pár centire súgom:

-Kérem. –erre elmosolyodik és felém fújja a füstöt. Ha nem tudnám, akkor is úgy érezném, hogy felhívás keringőre. Nem kapkodom el. Kiveszem a kezéből a cigit, elszívom a maradékot és én is felé eresztem a füstfelhőt, amibe mélyen belelélegzik egyet. Egyre közelebb hajolok, nem bírok megállni. Egy pillanatra megáll köztünk a levegő. Vagy én vagyok ennyire betépve, hogy ilyen szarságokat flesselek? Mindegy. Meg akarom csókolni! Igen, ezt akarom és nem érdekel. Brandon tudta. Én is tudtam, hogy nem engedheti hozzám túl közel a nőjét, mert csúnya vége lesz. Óvatosan simítok végig a karján. Mióta óvatoskodok én? Sosem zavart az ilyesmi. Pont erről voltam híres, akárkit, akárhol, akármikor, akárkivel.

Most viszont remeg a kezem. Mi a picsa?

-Nikki!!! –hallom meg a bejárat felől. Egyszerre kapjuk oda a fejünket. Alice seperc alatt elhúzódik és feláll. Csak nézek rá.

-Mennem kell. –mondja alig hallhatóan és összeszedi a szatyrát. A benne lévő kaját még kipakolja nekem papírzacskóstul az asztalra.

-Alice… -köszörülöm meg a torkom, de már elindul kifelé, ahol Vanity szambázik befelé.

-Nikki! –ugrik a nyakamba és megcsókol. Miért…? Ja, igen. Ő a barátnőm. Tisztázom magamban, aztán leszedem a nyakamból.

-Vanity, sietek, csak kikísérem Alicet. –szúrom oda neki. Gyilkos pillantásokkal méregeti a lányt. Mint két mágnes ellentétes pólusa… mindenben különböztek. Vanity egy kokós, istenhívő, elmebeteg ribanc volt. Míg Alice… ő nem tudom. Más.

A picsa bevonult a nappaliba, és hallottam az ismert hangot koppanni az asztalon.

-Szívesen látlak bármikor… -mondtam neki feszengve. Mit feszengek? Most szívtam el egy olyan nyugtatós cigit, amitől akár egy ló is kidőlt volna!

-Megyek. Brandon már biztos felkelt. –bámulja az ajtót. Kiengedem, bár belül érzem, hogy nem akarom. Be akarom zárni ebbe a házba, hogy soha többé ne mehessen annak az állatnak a közelébe. Mi van, ha egyik este tényleg megöli? Bele se akarok gondolni. Inkább visszamegyek és hagyom Vanitynek, hogy elterelje a figyelmem. Ügyesen köti be a karom pár csík felszívása után is. Mikor ez megvan, precízen főzi meg a kokaint és már lövi is befelé. Én pedig megnyugodva veszem észre, hogy elmúlt az iménti furcsa érzelem kavalkád. Ismét a régi vagyok. 

2. fejezet - Search and Destroy

Nikki:

Az ébredés rettenetes. Fáj mindenem és új foltokat pillantok meg magamon. Aztán rájövök, hogy meztelen vagyok. Nem tudom mikor vehettem le a ruháimat, de biztos meg volt rá az okom… Állok fél percig a zuhanyzó előtt, aztán rájövök, hogy még sincs kedvem vizesnek lenni, így előkotrom a kedvenc tépett pólóm és az egyik strapabíró bőrnadrágom. Belebújok, bakancs, aztán irány a stúdió. Dalokat kell írni az új albumra.

Felpattanok a Harleymra. Élvezem a szelet ami a bőrömet bizsergeti. Kicsit újra élőnek érzem magam. Nem sokáig, mert idegeskedni kezdek, így megállok Brandon háza előtt. Kicsit megtúráztatom a motort, amire kinyitja az ajtót.

-Gyere be. –bólint a lakás irányába. Leállítom a járgányt és követem a nappaliba.

-Mizu? –nézek rá, aztán rájövök, hogy ugyanazt csinálom, mint amit ő szokott. Csevegni próbálok. –Mindegy, kéne egy kis adag. –térek a lényegre.

-Mindjárt… -bólint és eltünteti a fejét a hűtőben. –Mire jó a vajastálca! –nevet fel.

-Az igen… -képedek el. Nem hittem volna, hogy akárcsak a joghurtot, vagy a sajtot, a hűtőben tárolja.

-Na, ezt már kimértem neked. –teszi le elém, én pedig azonnal fizetek is. –Hívsz még ma?

-Nem tudom. –válaszolok őszintén.

-Csak, mert Alice-l szeretném tölteni a napot. Lemondtam mindenkit mára.

-A csajod? –húzom fel a szemöldököm.

-Igen.

-Miért nincs sehol? –vigyorodok el kajánul, amire Brandon elég feszültté válik. Tudja, amit én is tudok. Három perc alatt elszedném a nőjét, ha éppen arra lenne szükségem. Talán éppen ezért nem mutatott még be minket egymásnak.

-Fürdik. –köszörüli meg a torkát. –Tegnap kicsit összevesztünk. Ki akarom engesztelni.

-Értem. Leszarom. –nevetek. Miért nevetek? … -Megyek, stúdiózunk ma és már így is késésben vagyok.

-Ha lehet ma ne csörögj, de reggel ott vagyok, ha kell valami. –bólint, aztán kienged.

Visszapattanok a motoromra, amikor a kis démonjaim rágni kezdik az agyamat. Így hát bekanyarodok egy benzinkúthoz. Nem hoztam kanalat, de a rutin nagy segítség. Veszek egy üveg Pepsit, eldobom az üveget, a kupakot megtartom. Bemegyek a mosdóba és belövöm magam. A WC undorító –fekete körök és szarfoltok mindenütt a csészén, a falakon pedig ostoba graffitik…

Leteszem a földre a bukósisakom, arra ülök. Majd megtöltöm a kupakot a vízzel a WC-ből. Nemtudom miért nem a csapból, mint bármely más, normális ember. Az ülőkére teszem a kupakot, a húgyfoltok közé és beleöntöm a kokaint. A fecskendőt kimosom a szaros vízzel, teszek a kupakba még egy kis heroint, majd megfőzöm. Az ujjaimat is megégetem, rohadt gyújtó! Mivel nincs nálam vatta, csak felszívom a fecskendőbe és belövöm.

A stúdióban minden flottul megy… igazi hullának érzem magam.

Alice:

Idegesen mászok ki a kádból, mikor meghallom, hogy valaki van nálunk. Megtörlöm minden testrészem, aztán belenézek a tükörbe. A nyakamon még mindig ott vannak az ujjnyomok. A testem többi részét pedig szintén foltok borítják. Óvatosan, remegő kézzel megérintem a nyakam, de az érzékeny bőrömnek köszönhetően kurvára fájnak.

Tegnap este „szereztem” őket. Brandon elég csúnyán be volt állva mikor hazaért. Aztán elkezdett kötekedni mindenért. Olyan dolgokat magyarázott, hogy én minden haverjával meg kuncsaftjával összefekszem… Ide illene a mondás, hogy „Bagoly mondja verébnek.”, HA tényleg egyszer is, csak EGYETLEN egyszer is megtettem volna! De nem! Pedig lett volna lehetőségem bőven. Meg se tudtam szólalni, hiszen ki az a hülye aki leáll veszekedni egy elborult agyú gorillával? Aztán megfojtogatott, de szerencsémre, most az egyszer a drogok mentették meg az életemet. Csörgött a telefon, ő pedig már otthon sem volt. Azt hittem vége van, de mikor hazaért csak még idegesebb volt. Gondolom valaki nem fizetett. Ilyekor pedig rajtam vezeti le… dugni akart, míg én nem. Végül neki lett igaza. Mindig neki volt.

Belebújok a ruháimba, ami egy csőfarmer és egy Mötley pólóból áll. Melltartót nem veszek fel, nincs rá szükségem. Átfésülöm a hajam és hagyom kiengedve, hogy takarja a foltokat. A sminket most kihagyom, inkább felveszem a teljes-ujjas madárcsontváz gyűrűmet.

Bedobok 12 bogyót, mielőtt nagy levegőt veszek és kilépek a biztonságot nyújtó helységből. Mire kiérek a konyhába, már csak a motor távoli zúgását hallom.

-Szia. –köszön rám Brandon, amitől összerezzenek. Azt hittem ő is elment.

-Szia. –mosolygok rá halványan. Nem tudom, hogy reagálhatnék.

-Először is. –néz mélyen a szemembe, amit állok. –Rendelünk ma valami finomat. Aztán bebújunk az ágyba és megnézünk valami filmet. Mit szólsz hozzá? –jön közelebb, de az ösztöneim azt súgják hátráljak. Még sem teszem. Erősnek kell maradnom, nem szabad látnia, hogy halálfélelmem van tőle.

-Jó ötlet. –válaszolom, aztán eszembe jut egy menekülési útvonal. –És a munka?

-Beszéltem ma az összes kuncsafttal, mindenki várni fog holnapig. –mondja magabiztosan.

-Szuper! –igyekszem izgatottnak látszani. –Van itthon valami kaja? –nézek körbe.

-Igen. Tojás meg sonka…

-Hmm… lehet mégis leszaladok valami péksütiért. Ez most nem gyerebe. –válaszolok és mire kinyitná a száját, hogy tiltakozhasson, már ott sem vagyok.

Muszáj volt elrohannom. Klausztrofóbás lettem a házban. Kinn a friss levegőn jól érzem magam. Kitisztul a fejem és eláraszt a nyugalom. Egyáltalán nem vagyok éhes. Képtelen lennék bármit is leerőltetni a torkomon. Inkább leülök a tegnapi padomhoz és előveszem az este sodort cigarettámat. Alig tettem bele egy kis zöldet, de ennyi éppen leég lesz.

Rágyújtok és hagyom, hogy hasson. Mázlim van, hiszen Brandon cucca egytől-egyig jó minőség, így nem kell aggódnom a hatás miatt.

Nikki:

Már este van, én pedig csak fekszem az ágyon és nézek ki a fejemből. Folyton az anyagon kattog az agyam. Mi máson?

Ma mikor bementem a stúdióba, elég rosszul sikerült minden. Tudtam, hogy rettentően el vagyok szállva, de a többiek nem számítottak rá, hogy ennyire szarul nézek ki. Sokkolta őket az állapotom. Épp játszani kezdtem nekik az új dalt, mikor Tommy félbeszakított és megkérdezte: „Hé haver, mi az ott a kezeden?”

Látta a tűnyomokat, szóval azt mondtam hogy egy csajjal voltam és egész éjjel kokót lőttünk. Tommy csak bámult rám, de nem szólt. Miért szólna? Ő sem egy angyal, ahogy a bandából egyikünk sem. Mégis, most ránézve látom, hogy mennyire szétmentek az ereim. Még én se vettem volna be ezt a rossz szöveget…

Átfordulok a másik oldalamra és végig pörgetem 1000x-e is a kérdést:

„Honnan tudnék cuccot szerezni?”

Végül úgy gondolom, hogy Brandon lesz a megoldás. Annyit kért ne hívjam fel… nem fogom!

Motorra pattanva pár perc alatt a házuk előtt vagyok. Nem akarom én zavarni a romantikus kis éjszakáját, de fél percbe nem fog belehalni.

Becsöngetek és reménykedek, hogy ajtót nyit. De meglepettségemre szinte azonnal nyílik az ajtó.

-Szia. –néz rám kómás fejjel, amiből látom, hogy teljesen máshol jár. Ugyanúgy be van lőve, mint én éjszakánként. Brandon még sem képes elismerni, hogy függő.

-Bocs a zavaráért. Remélem Alice nem lesz nagyon mérges, hogy megzavarom a romantikus éjszakát.

-Nem. Ő biztos nem. –bólogat őrülten, amitől én kezdek megijedni.

-Minden rendben haver? –méregetem.

-Persze. Szólok a lányoknak, hogy várjanak, aztán mérem az adagot. Addig gyere be. –invitál be, én pedig elfoglalom a jól megszokott helyem a konyhában. Pont rálátni a nappalira, ahol több csaj fekszik meztelenül a kanapén és a földön.

-Te… nem úgy volt, hogy ma Alice-l vagy? –kérdezem meg mikor visszér.

-De. Bele is egyezett, majd lelépett reggel, utánad pár percre… és azóta nem láttam. –mondja monoton.

-Nem aggódsz érte?

-Leszarom. Egy hülye kis kurva.

-Miért ment el? –próbálok puhatolózni és szóval tartani, amíg méricskél.

-Tegnap majdnem megöltem. –mondja higgadtan és vállat vonva a kezembe nyomja a tasakot. –Majd visszajön. Nincs hová mennie. –bólogatok, hogy értem, de érzem, hogy a dílerem jelenleg kiszámíthatatlan érzelmi állapotban van. Fizetek és visszaszállok a motorra. Nem indítom be. Kicsit elgondolkodom, de végül haza veszem az irányt. Beugrok a boltba egy kevés citromléért, meg jégkrémért. Mind a kettőre szükségem volt a heroin megfőzéséhez.

Az egész utca kihalt. Csak a háztól nem messze, egy padon látok meg ücsörögni valakit. Messziről látszik, hogy csaj. Hmm… gyorsan végig pörög az agyamon, hogy mi legyen a terv estére. Belőni magam, vagy felhívni Vanityt, hogy készüljünk be együtt… vagy szedjem fel ezt a csajt, aki az ölembe hullott és utána lőjem be magam?

Gyorsan döntök. Csikorogva állítom le mellette a Harleyt. Mégsem reagál semmit. Mint aki teljesen süket. Adja az ég, hogy ne legyen az!

-Hello. –köszönök rá, lassan felemeli a fejét. Az első dolog, amit megpillantok a szemei, hihetetlenül kékek és furcsán megbabonáznak. Mintha már éreztem volna ezt… egyszer. A második a pólója, amin a zenekar képe virít. Innentől érzem, hogy nyert ügyem lesz. Aztán lassan, de rájövök, hogy honnan ilyen ismerős a lány. Ő az, akinek összetörtem a sörét. Akkor is pont így nézett rám. Pontosan így.

-Szia. –köszön vissza lassan. Túl lassan… a pupillái óriásira vannak tágulva, amiből tudom, hogy nem tiszta. Bár, ha ez nem lenne elég végre megcsap a jól ismert fűszag.

-Mit csinálsz? –kérdezem puhatolózva. Valamiért nincs pofám azonnal rákérdezni az éjszakára. Annyira elesettnek és összetörtnek látszik.

-Mennyi az idő? –kérdez vissza, mintha nem is hallotta volna a kérdésemet.

-Késő este van… -erre ijedten felpattan és elkezdi összeszedni magát.

-Elkéstem. Elkéstem… -remegnek a kezei. –Ki fog nyírni… -indul el abba az irányba, ahonnan pár perce én érkeztem.

Valamilyen oknál fogva nem tudom csak így ott hagyni. Leszállok a motorról és utána megyek.

-Elvigyelek? –fogom meg a karját, amit elránt.

-Nem akarok oda menni. –rázza meg a fejét. Kezdek összezavarodni. Talán, ha nem lőnék annyit érteném…nem. Rá kell jönnöm, hogy úgy sem.

-Az előbb még akartál. –magyarázom neki.

-Én… -bámulja a földet és kezd babrálni a hajával, ami felfedi a nyaka hófehér bőrét. Lila, véraláfutásos foltok borítják, amik pontosan kiadják az ujjak nyomát. Kezd összeállni a kép, de muszáj vagyok rákérdezni:

-Alice? –a névre felkapja a fejét és egyenesen a szemembe néz. Igazam volt. Brandon barátnője áll előttem. Mégsem értem, hogy lehet ez a csaj Brandon nője. Túl ártatlan az arca hozzá, hogy egy függő, drogdílerrel legyen. Akkora ribancnak sem néz ki, mint ahogy Brandon elmondta… Az egész történetből annyi igaz, hogy este tényleg majdnem megölte.

-Alice… hazaviszlek, rendben? –tör rám valami védelmező ösztön. Csak nem hagyhatom kinn egész éjszaka az utcán. Mi a fasz… én lettem a kibaszott Teréz anya?! Reszketni kezd.

-Nem akarok hazamenni. –látom a torkát, ahogy nagyot nyel. A szája szinte cserepes az egész napos füvezéstől.

-Hozzám jössz haza. Nem viszlek Brandonhoz. –biztosítom, amire furcsán méreget. –Ígérem.

Erre aprót bólint és sétálni kezd mellettem. Tolom a motort hazáig, hisz nincsen messze.

Beengedem magunkat az ajtón. Óvatosan, ijedt léptekkel követ.

-Kérsz inni? Enni? –éreklődöm, mire bólint. Leültetem a kanapéra, viszek egy üveg ásványvizet. Ilyenem honnan van…? A víz örüljön, ha havonta egyszer megfürdök benne. Nem, hogy még megigyam! Aztán kimegyek a konyhába kaját keresni. Rájövök, hogy semmi kaja nincs itthon a jégkrémen kívül. Végül azt adom oda neki, majd a kezébe nyomok egy tiszta kanalat. Enni nem nagyon eszik, de a víz teljesen elfogy.

Leveszi a cipőit, majd hálásan mosolyog rám, ami fura reakciót vált ki belőlem. Jó kedvem lesz.

Megszólal a halóban a telefon.

-Fel kell vennem. –szólok és örülök, hogy eltereli a figyelmem a készülék, amit máskor darabokra hasítanék.

-Hallo?

-Felveszed a telefont! El sem hiszem! Mi van veled? –szól bele Tommy a vonal másikfelén.

-Kussolj és zárd rövidre. –állítom le a gúnyolódását.

-Csak szólni akartam, hogy holnap is stúdió… ja és lehetőség szerint ne full belőve gyere, mert Vince őrjöngeni fog.

-Vince kapja be. –fejtem ki a tömény véleményem. –Nem terveztem mára ilyet. –köszörülöm meg a torkom és bedobom az ágy melletti fiókba a Brandontól szerzett tasakot. Igazat mondok, tényleg elment tőle a kedvem, most, hogy vendégem van.

-Ajánlom is.

-Valami más? –kopogtatom a bútort, mert már mennék vissza a lányhoz.

-Semmi. Aludj jól, tündérbogár! –cuppog bele a fülembe, mire fejcsóválva lecsapom a kagylót.

Mire visszaérek, Alice már mélyen alszik a kanapén. Ráterítek egy plédet és előrehajolva, államat a tenyerembe támasztva figyelem, ahogy szuszog.

Az este egyszer sem jut eszembe a fiókban lapuló szörnyeteg. Inkább azon kattogok, hogy volt képes Brandon bántani ezt az ártatlan teremtést.

Alice:

Reggel zúgó fejjel fekszem valami puha helyen. Olyan furcsát álmodtam. Eléggé melegem van, lehúzom magamról a takarót. Nagyot koppan egy palack. Kinyitom a szemem, amitől megfájdul a fejem. Minden olyan homályos. Felállítom a mellettem lévő ásványvizes palackot. Felülök, de fáj mindenem és nagyon ki van száradva a szám. Halkan, cipő nélkül lépkedve keresem a konyhát, ahol nagy nehézségek árán találok tiszta poharat és engedek egy pohár vizet. Amint ezt a bajt elhárítottam, jöhet a következő.

Kideríteni: HOL AZ ÖRDÖGBEN VAGYOK?

Továbbra is mezítláb lesek be a fürdőbe, aztán pedig a hálóba. A hálószobában, egy hatalmas franciaágyon fekszik a házigazda. A hasán alszik, egyik keze a feje felett, másik az oldala mellett. Néha össze-összerezzen álmában, amiből tudom, hogy egyáltalán nem alszik nyugodtan. Mellélépkedek és leülök az ágy szélére. Fekete haja beborítja a párnát. Óvatosan kisimítom az arcából a tincseket, amikor furcsa görcs áll a gyomromba. Nikki Sixx fekszik előttem teljes valójában. Mi az istent keresek én ebben a kúriában? Pánikolni kezd az agyam, ahogy felidézi a rémtörténeteket, amiket hallottam innen kiszivárogni. Az első reakcióm, hogy a kezeimre nézek, tűnyomot keresve. Nem találok semmit.

Végül próbálom összeszedni magam és óvatosan végigsimítok kedvenc gitárosom hátán. Szinte se perc alatt kinyílnak a szemei. De nem csinál semmit csak bámulja a párna sarkát.

-Ne haragudj, hogy felkeltelek. –kezdek magyarázni, mire felül és olyan fejjel bámul rám, mint aki nem hiszi el, hogy életben van. –Minden rendben?

-Minden… a legnagyobb rendben. –jelenti ki rekedten, amitől végig borsódzik a hátam.

-Hogy kerülök ide? –kérdezek rá rögtön. Az egész estéről csak homályos foltok vannak meg, mintha álmodtam volna az egészet.

Bólogat, hogy időt kér, aztán kiszáll az ágyból és a kanapé felé támolyog. Követem. Leülünk és rágyújtunk. Aztán ő elmondja az estét töviről-hegyire. Azt is, hogy járt Brandonnál és mit látott. Csendben hallgatom, aztán odaér arra a részre, hogy hazahozott.

-Nagyon köszönöm. –nyögöm ki végül. Annyi megvolt, hogy leültem a padra és úgy voltam vele, hogy haza fogok menni…mindjárt, mindjárt… de végül addig halogattam, amíg besötétedett.

-Most mit akarsz csinálni? –kérdezi.

-Haza kell mennem. –sóhajtok nagyot. –Ott van minden cuccom, és amúgy is. Nekem csak Brandon van. –vonom meg a vállam.

-Komolyan vissza akarsz menni hozzá? Miután… -mutat a nyakamra. Odakapok és próbálom eltakarni a tenyeremmel, de tudom, hogy felesleges.

-Nincs más választásom.

-Gyűlölöd. –mondja összevont szemöldökkel.

-Az már az én problémám. Mindenkinek meg van a maga pokla… -mutatok a karjára, amit most nem fed hosszúujjú, vagy kesztyű. Rögtön karba teszi a kezét és úgy beszél tovább.

-A te dolgod. De szerintem bármivel jobban járnál ennél. –közli és feláll. Én is így teszek, mert érzem, hogy itt az ideje hazamenni.

-Még egyszer köszönök mindent. –nézek a szemeibe, amire komolyan válaszol.

-Bármi probléma van, ide jöhetsz. Majdnem mindig itthon vagyok. A számomat pedig megtalálod a lovagodnál. –bólintok és kilépek az ajtón, de még utánam szól vigyorogva.

-Alice! –hirtelen fordulok meg, amitől a hajam pördül egyet. –Jó a pólód!

Ezzel a beszólásával megmosolyogtat és erőt ad, hogy hazamenjek. Haza, ahol talán a pokolnál is rosszabb vár rám… 

1. fejezet - Welcome to my Nightmare

Boldog karácsonyt!

Szóval ezt mondják az emberek karácsonykor, igaz?

Azzal a különbséggel, hogy van kinek mondaniuk. Körül veszi őket a családjuk és a barátok köre. Nem kuporognak meztelenül egy karácsonyfa alatt, mint valami őrült, tűvel a karjukban, egy Van Nuys-i házban.

Nem ment el az eszük, és nem egy kanálban sűrűsödik mindaz, ami az ünnepet jelenti számukra. Egy árva lélekkel sem beszéltem ma... gondoltam felhívom Bob Timmonst, de miért rontanám el a karácsonyát?

Nekem elfogytak a barátaim... boldog karácsonyt. Isten hozott az életemben!

Nikki:

Reggel amint felébredek hívom Brandont. Kifogytam. Ez a karácsony kikészíti az idegeimet. Szerencsére Brandon mindig ugrik, ha hívom. Igazi szeretet-gyűlölet viszony uralkodik köztünk. Szeretem, mert bármikor fölkaphatom a telefont, és húsz percen belül nálam van mindennel, ami kell. És utálom, mert ezzel megöl engem. Tudom, hogy ő is szeret, hisz napjában adok neki több száz dollárt is. És utál, mert megkaphatok bármit, bárhonnan, amikor csak akarom, és általában akarom.

Amint megszólal a kapucsengő, szaladok is ajtót nyitni. Nem foglalkozom ilyen hülyeségekkel, mint az öltözködés. Brandon látott már rosszabb állapotban is, mint alsónadrágban. Ahogy résnyire nyitom, ő azonnal benn is terem a lakásomban. Pont olyan, mint mindig. Magas, de nem annyira, mint én. Vékony, bár az utóbbi időben, talán vastagabb nálam. Teletetovált és rövidhajú. Igazi maffiózó képe van. A fülében két nagy valami, ami nem nevezhető fülbevalónak, inkább valami tágítónak. Miért jó, ha akna méretű lyuk tátong az ember fülcimpáján?

-Hogy telt a karácsonyod? -kérdezi, amikor megáll a fa mellett. Mintha érdekelné... vagy nem tudná pontosan. Ugyanúgy, mint az övé. Néha kiakaszt, amikor csevegni próbál. -Mennyi cucc kell?

-Mennyi van? -kérdezek vissza automata.

-Jól kezdődik... -mosolyodik el.

Előszed mindent amit talál, kokain, heroin, crack. 1-2 tabletta is lapul a zsebében, azt is odaadja. Marasztalom, hogy essünk szét együtt, de azt mondja, hogy a barátnőjéhez kell sietnie. Nem is tudtam, hogy van neki olyan... érdekes.

Szépen kifizetem, ő pedig már itt sincs.

A kokót kiszórom az asztalra, majd remegő kézzel veszek elő egy csövet. A legjobb része az első szippantás előtt van. Imádom ezt a pillanatot, mielőtt a csövet az orromhoz emelném... az a pillanat, amikor minden józan, és az őrjítő vágy, az izgalom mind frissnek és ártatlannak tűnik. Olyan, mint az előjáték. A fájdalom, ami mindig jobb, mint az orgazmus.

Mikor beleszívok a csőbe, harminc másodpercen belül az agyamban elszabadul a pokol. Én pedig csak csinálom, csinálom, csinálom.... nem bírom abbahagyni. Gyűlölöm. Annyira gyűlölöm, hogy ettől még jobban szeretem!

Egy újabb reggelre virradva rájövök, hogy ismét meg voltam arról győződve, hogy valakik el akarnak kapni. Több volt ez egyszerű árnyaknál és hangoknál, több puszta képzelgésnél... valóságos volt, és halálra rémültem.

Remegtek a csontjaim, kalapált a szívem. Azt hittem fel fogok robbanni. Mindig a hálószobai szekrényemben végzem. Ez számomra a menedék. Ott tartom a narkót és a fegyveremet. Tudom, hogy amíg odabent vagyok, biztonságban vagyok. Nem szeretek a házban járkálni, túl sok az ablak, mindenki engem figyel. Tudom, hogy ez őrültség és nincs így, de mikor drogozom, nem tudom irányítani az elmém.

Próbálom túlélni a napot valahogy. Szerencsémre délután meg jön a kedvem és kifekszem napozni a kertbe, meztelenül. A háttérben Aerosmith szól. Úgy érzem megint a régi önmagam vagyok. Zuhanyozni is sikerült, pedig mostanság inkább a kellemetlen (1,5 -2 hetente) szükségletek listáját szaporítja. Gitározom picit, aztán pár óra múlva fordul a dolog. Vanity, a barátnőm beállít egy halom kokóval. És ki vagyok én, hogy nemet mondjak?

Egész éjjel szívunk és dugunk. Mi mást csinálnánk? Az éjszaka folyamán feljön a téma, hogy szeretné, ha elvenném feleségül. Elképzelni sem tudom milyen fejet vághatok. Ez a nő megbolondult. Mindig csak hülye ürügyekkel találkozunk, akkor is szívunk. Semmi közös nincs bennünk a drogon kívül. Vegyem feleségül? Ennyi erővel megkérhetném egy zacskó por kezét is...

Amint ezeket a gondolatokat mondatokba is öntöm, rátör a szokásos hisztiroham és elviharzik. Legalább élvezhetem a maradék cuccot egyedül. Hülye liba...

Pár óra múlva még mindig ezen kattog az agyam. Lehet, hogy kellene egy normális nő. De tudom, hogy teljesen kizárt. Ilyen életvitel mellett, képtelen lenne bárki mellettem maradni. Az első indok a rengeteg drog. A második pedig, hogy rohadtul nem vagyok egy monogám alkat. Egyáltalán tudnék e az lenni?

Még a hideg is kiráz a gondolattól. Mármint... nem attól, hogy egyetlen nővel kelljen lennem. Hanem, mert képtelen vagyok felfogni, hogy létezhet ilyesmi. ?

Soha nem láttam még olyan csajt, akire azt mondanám, hogy igen! Ezért feláldoznám a többi csúfságot.

De inkább nem is agyalok tovább a sok szarságon. Irány a szekrény!

Ügyesen bemászok és előveszem a kellékeket. Profin kötöm már el a karom, hevítem az anyagot. Keresek egy helyet, ahol még látható a vénám. Szegényt eléggé megviselte az utóbbi időszak. Tele vagyok nyomokkal. Aztán beszúrom a bőröm alá. Imádom nézni, ahogy a barnássárga folyadék a véremmel keveredik. Alig telik pár pillanatba, már nem ott járok, ahol eddig.

Alice:

Nagyot nyújtózom és próbálok észhez térni az éjszaka után. Rettentő jó bulit csaptunk a házban. Ahogy próbálok felülni, érzem, hasogat a fejem. Mondjuk nem csodálom. Annyi pirula egy gyógyszertárban nincs, amennyit én bevettem az éjjel. Következő kérdés: merre vannak a ruháim?

Leteszem a lábam a szőnyegre, de valami furcsába lépek. Lenézve látom, hogy spagetti. ? Mit keres ez itt? Elcsoszogok (szép csíkot húzva a szőnyegen) a szekrényemig, ahonnan sikeresen előhalászom az egyik shortomat és egy pólót. Majd nagy levegőt véve lépek ki a nappaliba, mert nem tudom mire számítsak. Igazam volt....

A szoba tele van dobálva mindenféle élelmiszerrel. A kanapén valami göndörhajú fazon alszik, életemben nem láttam. A földön két csaj, mind a kettő meztelen. Az egyik sarokba odahánytak. Az ablakon kinézve látom, hogy az udvaron is alszik egy-két forma. Apám... mire a konyhába érek, már ki se merem nyitni a szemem. Félve lesek ki a szemhéjam mögül, ahol elég szép rend tárul a szemem elé.

-Legalább ez rendben van... -motyogom magamnak félhangosan, amikor a konyhapult mögül feláll egy alak. A szívbajt hozza rám!

-Jó reggelt. -mosolyog, amitől kezd lecsillapodni a szívverésem. Csak a barátom az, Brandon.

-Te raktál rendet? -pislogok rá.

-Mit gondoltál? Az én házibulim volt, én takarítok. -ereszt meg egy félmosolyt, amitől nekem is jókedvem támad.

Lassan fél éve élünk együtt. Igaz, amikor összejöttünk, szinte rögtön össze is költöztünk. Mindig is szerettem benne a nemtörődömséget és az alfahím kiállását. Mégis, mikor velem volt, úgy viselkedett akár egy jólnevelt kiskutya. (Természetesen a bulldog fajtából.) Mikor összejöttünk, már akkor tudtam, hogy drogos. Én sem voltam különb. Najó... de. Más voltam. Én csak pirulákat szedtem és néha 1-2 csíkot felszívtam, de sosem nyúltam heroinhoz és nem lőttem semmi mást se. Inkább a természetes anyagok, azaz a marijuana mellett tettem le a voksom. Mikor Brandont megismertem, épp egy klubban voltam az akkori párommal. A srác egy igazi seggfej volt. Igazán nem tudom miért voltam vele. Talán, mert jó volt a haja... Aztán veszekedni kezdtünk, Brandon pedig kiütötte és elhúzott onnan. Azt mondta találhatnék ennél jobbat is... aznap már párként hagytuk el a klubbot.

Pár napja azt hittem megkéri a kezem. Majdnem hisztirohamot kaptam! Nem akarom magam elkötelezni, főleg nem egy olyan ember mellett aki díler, drogos és kitudja még mikben van benne. Ha egyszer férjhez megyek, akkor az egy normális ember lesz, nem pedig egy semmirekellő. De egyenlőre úgy érzem, hogy jó itt nekem. Nem, nem vagyok szerelmes. Sosem voltam. Inkább valamiféle kötődést érzek iránta, ami elég erős ahhoz, hogy minden reggel mellette kelljek és feküdjek. Szeretek vele lenni. Ha kettesben vagyunk igazán aranyos. Ha mások is ott vannak, akkor inkább a háttérbe vonulok, vagy találok valami más elfoglaltságot. Nem szeretem nézni, ahogy más nőkkel hetyeg. Én is megtehetném, hogy összefekszem ezzel meg azzal, de még sem teszem, mert úgyérzem: tartozom neki ennyivel, ha már szállást biztosít.

-Van valami kaja? -nézek rá, aztán ki a nappaliba.

-Szerintem mindent szétdobáltak. -rázza meg a fejét. -De tessék. -nyom a kezembe egy tizest. -Ha kicsit több ruhát magadra aggatsz, leszaladhatsz a boltba. -megrázom a fejem, felkapok egy kardigánt, belebújok a szandálomba és már ott sem vagyok. Nem sietek sehova. Sok időbe fog telni mire mindent feltakarít.

Gyűrögetem a tizest a kezemben. Tudom, hogy Nikki Sixx-nél járt a reggel, különben honnan lenne a pénz? Brandon mindig akkor ilyen bőkezű, amikor a rocksztárral találkozik. Furcsa, hogy majdnem a szomszádom, de sosem látom a srácot. Odapillantok a ház felé, ahol tudom, hogy ő lakik, de mégsem lehet tisztán belátni. Vajon mi van a lakáson belül? Biztos valami kripta, vagy szexbarlang, drogelosztóközpont és minden egyéb... tiszta beteg fazon lehet, aki ekkora tételekben rendel mindenféle drogot. Főleg heroint. Hogy nem halt még bele?

Ahogy ezen morfondírozom, lassan odaérek a bolthoz és belépve rögtön a péksütemények felé veszem az irányt. Mennyei illatok. Elmosolyodom és jókedvűen kezdek telepakolni pogácsákkal egy papírzacskót. Aztán, amint megtelt, teleteszek egy másikat is. Tudom, hogy Brandon nem lesz ma már otthon, mert folyton megy. Mindig van valaki, akinek be kell szállítania a dolgokat. Így ügyesen beraktározok kajával. Nincs kedvem még egy kört sétálni. Leveszek egy üveg kólát és két üveg sört. Szépen a pénztárhoz lépek, hogy fizetek, de ekkor valaki oldalról belémrohan és az egyik üveg sör darabokra robban a padlón.

Lemerevedve nézek a fickóra. Magas. Magasabb, mint Brandon. Vékony, mégis szálkás. Talpig fekete bőrruhát visel, a haja pedig magasra tupírozva. Az arcán erős festék. A legfeltünőbb, mégis talán a sápadt bőre. Rettentő rossz bőrben van.

-Ki fogja kifizetni? -szólal meg a pénztáros csávó, amikor látja, hogy egyikünk sem szólal meg. Csak most tűnik fel, hogy ő is csak némán bámult rám, de nem kér bocsánatot.

-Majd én. -közli rekedten, de még mindig engem néz. Biztos arra vár, hogy dührohamot kapok és kötekedni kezdjek, de őszintén? Nem érdekel.

-Kössz. -fordulok el tőle és kérek még 2 doboz cigit és egy szatyrot. Mire bepakolok mindent, látom, hogy a srác is táskába teszi a megvásárolt üvegeket. Hmm... Jack Daniel's, méghozzá 5 üveggel. Nem kispályás!

Kilépek a boltból és haza veszem az irányt. Aztán rájövök, hogy hova rohanjak? Brandon már biztos nincs is otthon és ott hagyta nekem a disznóólat feltakarítani. Inkább fogom magam és leülök egy közeli padra rágyújtani, aztán felbontom az ép sörömet.

Nagyon el vagyok merülve a gondolataimban, amikor az utca végén látom közeledni a boltos alakot, miközben a nyílt utcán vedeli a J.D.-t. Ahogy közelebb ér, megpillantom az üveget és sokkolva veszem tudomásul, hogy már csak a negyede van meg.

Nem sokáig nézegethetem, mert elém lép és a kezembe nyom egy üveg sört.

-Tessék. -elkerekedett szemekkel bámulok rá, de nem szól semmit. Inkább tovább megy és odalép, ahhoz a kapuhoz, ami a "kriptába" vezet...

Nikki:

Minden zárat ellenőrzök. Lepakolom az asztalra a piákat és bevágódok a fotelba, a tv elé. Kicsit zsibbad már az agyam a whisky-től de élvezem.

Idebenn végre nem bántja a szememet a napfény. Olyan lettem, mint valami elbaszott vámpír... jobban belegondolva a bőröm már kezd egy hulláéval vetekedni, és még a festék is több napos az arcomon.

De legalább emiatt szeretem ezt a házat. Még a volt barátnőm, Nicole választotta ki. Nem nagyon érdekelt. Jött utánam, magyarázott és folyton mutogatta a sok szarságot, én meg gyorsan ráböktem egyre, amire ő már előtt rábólintott. Itt alakítottuk ki a közös heroinbarlangunkat, aztán ő kiköltözött, nekem meg itt van Vanity... Narkósból heroinista lettem... ez előrelépésnek számít?

Egy pillanatra eszembe jut a lány, akit fellöktem a boltban. Először gondoltam, hogy zavarbahozom és kicsit leégetem mindenki előtt, hogy milyen ügyetlen, de aztán belenéztem a szemeibe és valamiért nem tettem meg. Nem, hogy nem tettem meg, de képtelen voltam megszólalni. ÉN! A nagy Nikki Sixx-nek elállt a szava... jegyezze fel valaki a naptárba! Olyan gondolatok keringtek a fejemben, hogy milyen szép az arca. Márpedig, nekem sosem támadnak ilyen gondolataim. Igen, meglátom, ha valaki szép, de nem érdekel. Extrém fazon lévén a csúnya nőket szeretem. Bennük látom a megtörtséget és ezáltal könnyebb prédák is. És sokkal viccesebb. Inkább kifizettem a sört és hagytam, hagy menjen. Ne pusztítsa tovább odabenn az agyamat a jelenlétével. De ahogy kitette a lábát a boltból, lelkiismeret fursdalásom támadt vagy mi... inkább vittem neki másikat és reménykedtem, hogy még utolérem. Szerencsére sikerült, de ott sem tudtam vele beszélni. Utálom az embereket, nem tehetek róla.

Atya világ... kezdek tényleg begolyózni. Komolyan valami sörös csaj miatt kattog az agyam és mindenféle LÉLEK-ről ábrándozok? Ha valaki megtalálja bennem, annak fizetek egy üveg Jack-et! Kezd az agyamra mennia  sok kokó....

Később kikapcsolom az MTV-t, mert már csak a sok szenny folyik belőle, és rájövök, hogy gitározni kellene egy kicsit. Nem sokára jönnek a próbák, alig van egy hetem. Mindenkinek azt mondtam, hogy írtam egy dalt... ez nem igaz. Semmi ihletem nem volt. Najó, az biztos lenne. Inkább azt mondom, hogy nem volt tiszta pillanatom, amikor képes lettem volna gitáron játszani. Ez viszont megrémiszt. A zene az egyetlen amikért érdemes élnem és ha az sem tudok... ? Ha elveszítem az egyetlen dolgot amit képletesen a családomnak nevezhetek? Félek...

A félelem pedig havat szül. Legalábbis nálam. Muszáj valamit tennem ellene, így gyorsan felszippantok egy-két tömböt. Percekre rá kiül a bágyadt mosoly a képemre. Kell még lennie valahol... Felszaladok a szekrényhez és találok még vésztartaléknak valót, szép, egyenletes csíkokat csinálok az asztalra. Azt hiszem igazi művész vagyok! Kokain művész!

Utána pedig ezeket is egyesével, lassan, élvezettel elpusztítom.

Pillanatokon belül bezombul az agyam és fel alá kúszok a lakásban. Hallgatom a hangokat. Aztán rátéved a szemem a platinalemezekre, de hirtelen meggyűlölöm őket. Miért vannak ezek itt? A Mötley a zenéről szól és a szenvedélyről, nem egy béna iparág, ami dollármilliókat hoz. Szépen leszem mindent és kivágom a garázsba. Azután villámcsapásra változik a hangulatom és hülyének érzem magam... kiérdemeltük ezeket a lemezeket! Büszkének kellene rájuk lennünk. Szépen egyesével visszahordom őket a szobába és a régi helyük alá betámasztom őket a földre. Nézegetem még egy ideig, de megunom és bedobok 1-2 pirulát, majd elalszom a lemezek árnyékában kuporogva.

Hamarosan...

HELLo!

Hamarosan jön az első része a 'Heroin Diaries'-nek, amit Nikki Sixx könyve ihletett.
Remélem szeretni fogjátok ezt a világot, ami elég vad, tele van drogokkal és nőkkel, balhékkal és zenével.
De ilyen ez a ROCK 'N' ROLL ! \m/ 

xoxo, Payne